Visszaszámlálás - Áder János
Dialogikus könyvet vehet kezébe az olvasó, amelyben Áder János 2002 júniusa és 2004 decembere között elhangzott valamennyi napirend előtti hozzászólása és az azokra adott kormányzati válaszok olvashatóak, az Országgyűlés hivatalos jegyzőkönyvei alapján.
A jegyzőkönyvrészletek szöveggondozása során fontos szerkesztési elv volt, hogy a vita követhetősége érdekében olykor a felszólalásból, olykor a válaszból mellőzzük a témához nem szorosan kapcsolódó részeket, természetesen ügyelve arra, hogy a szó és betű szerinti szöveghűség ne sérüljön. A múltidézésben tények, dokumentumok, grafikák, irodalmi idézetek és képek lesznek segítségünkre. A szerkesztők 2002. Életemben kétszeresen is emlékezetes ez az év. Apaként azért, mert ebben az évben született Júlia leányom, aki negyedikként érkezett családunkba. Politikusként pedig azért, mert ebben az évben kezdte meg működését a rendszerváltoztatás utáni negyedik kormány. Nem lehet elfelejteni azoknak az arcát, akik 2002-ben a Millenárison, a Testnevelési Egyetemnél vagy a Kossuth téren gyülekeztek, hogy kimondják: hisznek a szeretet és összefogás erejében. Ahogy nem lehet elfelejteni a kormányváltás utáni időket sem, az ígéretek és hazugságok áradatát. Ez a könyv azért készült, hogy segítsen megőrizni emlékezetünkben azt a korszakot, amely a "tanuljunk meg kicsik lenni" jelmondatával vette kezdetét... Áder János
Kiadó: XXI. Század Intézet
Kiadás éve: 2005
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: G & G Nyomdaüzem
ISBN: 9632185110
Kötés típusa:: ragasztott papír
Terjedelem: 332 oldal
Nyelv: magyar
Méret: __edition. size. text
Súly: 0. 40kg
Állapot: Jó
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt. Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket. Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is. Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba! #$#$#$#$#$#$#$#$
[(**30949630**)]
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 20:41 .
Megjegyzés küldése