Termék leírás:
A licit tárgya 3 db RÓZSA KASSZIA mag. Magyarországon sárga változata viszonylag elterjedt (kertészetekben is árulják) Sokkal ritkább és szebb rózsaszín fajtája igazi ritkaság. Mivel a rózsaszín, piros és bordó növények a kedvenceim, ez a kasszia nálam igazi favorit. Csak cserépben tartható, bár sárga rokonait – 10 °C – os fagytűréssel árulják. Ne dőljünk be neki, mert elfagy. Szerencsés esetben korán már a második évben megörvendeztet bennünk csodálatos virágaival, melyeket folyamatosan tavasztól késő őszig hoz. Mérsékelt visszavágásra még bőségesebb virág mennyiséggel válaszolt. Teleltetésére elégséges a fagymentes hely, de lakásban is szívesen áttelel. Melegen teleltetve üvegházi molyt láttam rajta (1-2 példányban) melyeket kézzel begyűjtöttem, egyéb kártevője nem akadt. Mint legtöbb növényem tavasztól őszig ez is kint van, különleges ig�! �nye nincs.
Mivel sokan kérnek különféle tájékoztatás növény ügyben a megnyert magokhoz, igyekszem saját tapasztalatainkat megosztani. Több mint 20 éve foglalkozunk hobbi szinten különleges növényekkel, elsősorban gyümölcstermőkkel. Nincs üvegházunk vagy fóliasátrunk, mégis több mint 50 féle gyümölcstermőnk volt régebben. Általános tapasztalat, hogy jórészük szobanövényként is tartható. Egy pitanga (Eugenia uniflora) vagy feijoa (Feijoa sellowiana) legalább olyan szép levéldísznövényként, mint egy fikusz, ha pedig virágzik és terem … és finom.
Magvetés: Általánosságban az ültető föld legyen laza szerkezetű (virágföld perlittel keverve, virágföld homokos lösszel lazítva, végső esetben a lazaszerkezetű kerti föld is megteszi pl. friss vakod túrásból). Mindig legyen nedves, de pangó víz nem alakulhat ki (takarhatjuk üveglappal, fóliával, de néha szellőztessük át! , csak az elején kell jól beöntözni, ha takarás mellett! mégis kezdene kiszáradni csak virág spriccelővel nedvesítsük át a felső réteget). A nagyobb illetve csonthéjas magokat vetés előtt egy éjszakára langyos vízbe áztatom. A méretesebb magokat mélyebbre kisebbeket a felszínhez közelebb ültessük. Kőmagok egy-egy példányát néha feltöröm, így biztosabb a kelés.
Átültetés: Kikelt növényekről azonnal távolítsuk el az üveglapot. Ha kellőképpen megerősödött a magonc, átültethetjük. Lehetőleg minél nagyobb földlabdával és csak pár mérettel nagyobb cserépbe ültessük. Télálló növényekből is (főleg, ha több magoncunk kelt) érdemes 1-2 példányt cserépben, dézsában átteleltetnünk, bár saját tapasztalatom szerint a kiskorában kiültetett növények sokkal jobban fejlődnek és strapabíróbbak is lesznek. Amíg meg nem erősödnek érdemes télre, nagy hidegek esetén takarni.
Növénynevelés: Bármilyen meglepő, de legtöbb növényem! nek nincs különös igénye. A kiültetettek (pl. kínai datolya, télálló citrom, gránátalma, papau, mini kivi, datolyaszilva stb. ) takarás nélkül telelnek. Tavasszal metszés, nyáron és ősszel gyümölcsszüret. A dézsás, cserepes növények egy része télen a lakást díszíti (néha télen is virágzik pl. óriás golgota) nagyobb része 0+5 °C között a kazánban telel, + 5 °C felett nyitott ajtónál. Öntözés ritkán (3-4 hetente), de akkor bőségesen. Tavasszal van a legnagyobb kihívás, a kiszoktatás. Főleg a lakásban tartott (bent sok új levelet hozott) növények kiszoktatása nehéz, hiszen ezek a levelek könnyen megégnek egy napsütéses délután. Nyáron a dézsás növényeink a teraszokat, kertet díszítik, így elkerülhetetlen a kiszoktatás. Lehetőleg, minél korábban kezdjük, figyelve az éjszakai fagyokat, vagy először félárnyékos helyre tegyük.
Ha a fagyveszély elmúlt igazából n! incs sok teendőnk. A tápanyag ellátást 6 hónapos OSCOMOTE felszí! vódó drazséval oldom meg, így erre nincs gond. Az öntözést a kezdetektől fogva 3 napos időtartamra állítom be és lehetőség szerint esővizet használok. Így minimális odafigyeléssel lehet egy különleges növényparadicsomunk.
Az őszi beteleltetésnél a kisebb éjszakai fagyokat már jobban tolerálják a megerősödött növényeink. Néhány kivétel a banán (nem a bajasso) a kávé, a papja stb. a legkisebb fagyokra is elfagy.
Kártevők: Kártevőkkel egyáltalán nem találkoztam, így permetezésre sincs szükség. Viszont a növények beporzásában (főleg, ha kevés virág van rajta) egy ecsettel besegíthetünk, így jobb eséllyel és többet fog teremni.
Általánosság: A fent leírtak nagyrészt megfelelnek a legtöbb növény igényének. Érdemes utána olvasni, hogy nincs e speciális igénye (pl: akébia, papau hidegkezelés, áfonya savanyú talaj stb) ami elengedhetetlen vagy csak jobb körülménye! ket teremthetünk a kedvenceinknek. Egy régi, de jó könyv: Velich István V. Nagy Enikő Nálunk is megterem.
Garancia:
Minden termékem eredetiségére pénz visszafizetési garanciát vállalok.
Természetesen, ha külön fel van tüntetve, hogy hamis, másolat, copy, bizonytalan eredetű, stb… akkor az eredetiségi garancia nem érvényes.
Kapcsolattartás kifejezetten e-mailben.
Sokszor ki van kapcsolva a telefonom. Külföldön idegen számot nem veszek fel!!!
Kérlek e-mailben, vagy a vaterán tedd fel kérdéseidet, így jobban átlátom ki mit kérdezett.
E-mailekre igyekszem mielőbb válaszolni, de kérlek légy türelemmel. Én is így teszek. : )
Posta:
Mindig előre utalás után.
Alap esetben ajánlottan postázok, postai díjszabás szerint. Nincs csomagolási és egyéb + költség! Kérésre sima borítékban is elküldöm a tételt a VEVŐ FELELŐSSÉGÉRE! Ez esetben! előre kérem a + visszajelzést.
Felelősség vállalás:
A posta ajánlott levél elvesztése esetén a feladási díj 15-szöröséig vállal felelősséget. Ez kb.: 4000 Ft. Felette érdemes értékbiztosítást kérni, ez a vevő költsége.
Spórolási lehetőség:
Van lehetőség több tétel összevárására, így lehet takarékoskodni a költségekkel.
Kérlek, ezt külön jelezd! Köszönöm.
Jó licitálást!
Jelenlegi ára: 450 Ft
Az aukció vége: 2015-10-21 21:48 . Rózsaszín kasszía 3 db mag Igazi szépség - Jelenlegi ára: 450 Ft
2015. szeptember 30., szerda
Antik lakat - Jelenlegi ára: 3 200 Ft
KÉPEN LÁTHATÓ ÁLLAPOTBAN, SAJNOS KULCS NINCS HOZZÁ, MÉRETE 11, 2 X 7, 5 X 1, 7 CM
Jelenlegi ára: 3 200 Ft
Az aukció vége: 2015-10-21 15:46 . Antik lakat - Jelenlegi ára: 3 200 Ft
Jelenlegi ára: 3 200 Ft
Az aukció vége: 2015-10-21 15:46 . Antik lakat - Jelenlegi ára: 3 200 Ft
Vászon kép, Vaszary János, Ülő nő lila napernyővel - Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Új vászon nyomat
Ülő nő lila napernyővel
Méret: 35x50 cm-es.
Valódi festményhatás!
Biztonságos csomagolás papírhengerben.
Ez az eredeti hű nyomat valódi festővászonra készült, időtálló, lehet feszítő keretre tenni, hátlapra ragasztani és keretezni vagy akár a falra ragasztani tapéta szerűen. A fenti keretezési módozatok mindegyike kedvező áron szerepel aukcióim között. Kérésére megírom ezen aukciók számát.
Szállítással kapcsolatos információ a felhasználói nevem (kavala) melletti "i" betűre kattintva olvasható.
Érdemes figyelemmel kísérni a többi aukciómat is!
Külföldre is postázok.
Kérdésére szívesen válaszolok.
Viszontlátásra!
Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2015-10-07 05:47 . Vászon kép, Vaszary János, Ülő nő lila napernyővel - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Minőségi Újszerű 40-42-s PUMA szabadidő nadrág - Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Minőségi Újszerű 40-42-s PUMA szabadidő nadrág.
db: 2x39-2x50cm,
csb: 2x58cm,
th: 103cm,
bh: 84cm.
A termékeim folt mentesek, hibátlanok, többsége újszerű.
Jó szívvel ajánlom a többi megtekintését is.
Több darab vásárlásával, sokat lehet a szállítási költségen spórolni.
Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Az aukció vége: 2015-10-16 20:14 . Minőségi Újszerű 40-42-s PUMA szabadidő nadrág - Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Fa tartó levéltartó írószer tartó tolltartó - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
NYUGATI, WESTEND KÖZELÉBEN ÁTVEHETŐ!
Barna színű fa tartó, két különálló rekesszel.
Szín: barna
Méret: 270×125×90 mm
A képen (képeken) a terméket több irányból megtekintheti, a képek katalógus képek, nem én készítettem őket, viszont azok MEGEGYEZNEK AZ EREDETI kinézettel!
Ha csak később tud fizetni, de biztosan szeretné a terméket JELEZZE és nyugodtan VEGYE meg, félretszem az átvételig vagy a postázásig!
POSTÁZÁS: minden termékemet postázom is!
Utánvéttel csak úgy küldök, ha minimum egy e-mailt tudunk váltani küldés előtt!
Nézze meg a többi termékemet is! Lentebb láthat GALÉRIÁT, melyek szintén az én termékeim!
Több termék vásárlása esetén természetesen a postaköltségen is tud spórolni!
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2015-10-21 18:54 . Fa tartó levéltartó írószer tartó tolltartó - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

TENYÉR - KÉZ SZORÍTÓ - VÉDŐ SPORTOLÓKNAK AKCIÓ ! - Jelenlegi ára: 449 Ft
új, dobozában.
a dobozban 1 pár van.
gumírozott anyag, nyúlik.
1 méret, univerzális.
kamasztól a felnőtt méretig jó mindenkinek.
aukcióim között találsz csukló szorítót, kézvédőt, lábszárvédőt, könyőkvédőt, boka, illetve térdvédőt-szorítót.
aukció nyertesét megkérem, 1 héten belül rendezzük az aukciót.
VÁSÁROLJ NÁLAM TÖBB TERMÉKET, OSZLIK A POSTAKÖLTSÉG, EZÁLTAL SPÓROLTÁL !
15EZER FT-NÁL ÁLLOM A POSTÁT VALAMINT GONDOS CSOMAGOLÁST, ÍGY SOKAT SPÓROLHATSZ.
ATOMBIZTOSAN CSOMAGOLOK MINDENT .
BÁRMILYEN POSTAI KÜLDEMÉNY ÉPSÉGBEN MEGÉRKEZIK HOZZÁD !
NÉZD ÁT LÉGYSZI A FIZETÉSI ÉS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEKET.
KöSZÖNÖM, HOGY SZÉTNÉZTÉL NÁLAM.
Jelenlegi ára: 449 Ft
Az aukció vége: 2015-10-22 00:34 . TENYÉR - KÉZ SZORÍTÓ - VÉDŐ SPORTOLÓKNAK AKCIÓ ! - Jelenlegi ára: 449 Ft

plüss denevér jelmez 1-3 évesre - Jelenlegi ára: 890 Ft
plüss denevér jelmez 1-3 évesre
hossza válltól: 44 cmmellb: 35-37 cmszélessége alul: 26-34 cmujjhossz nyaktól csuklóig: 34 cm+a kézfej/kesztyűs
anyaga plüss, belül selyembéléses
a piros szárny/palást nem levehető
hosszt, mellbőséget fektetve mérek
mell, -derékbőséget varrástól varrásig mérem, így azt kétszer kell vennimindig megadom, hogy a mellbőség meddig enged kényelmesenujjhosszt nyaktól mérek, ahol ez nem lehetséges, jelzem
Ahol lehet, megadom a címke szerinti méretet, de mindig a mért adatok a mérvadóak
Licit lejártát követően kapsz egy automata levelet, benne az utaláshoz szükséges adatokkalHa mégsem kapod meg, arra kérlek, mielőbb vedd fel velem a kapcsolatot, akár Vaterán keresztül is!
Ellenkező esetben úgy veszem, hogy megkaptad az adatokat, és várom az utalást!
Jelenlegi ára: 890 Ft
Az aukció vége: 2015-10-12 11:45 . plüss denevér jelmez 1-3 évesre - Jelenlegi ára: 890 Ft
Evil Within ps4 játék - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Debrecenben személyesen átvehető, ajánlott levélként+525 ft utalás után.
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-21 14:48 . Evil Within ps4 játék - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-21 14:48 . Evil Within ps4 játék - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
2 db hímzett szélű cérnagombos párnahuzat 88 x 75 - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
2 db szép régi dekoratív hímzett cérnagombos párnahuzat a fotók szerint. Stabil, erős, jó állapotban van.
Mérete: 88 x 75 cm.
1371
Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2015-10-21 18:45 . 2 db hímzett szélű cérnagombos párnahuzat 88 x 75 - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Mérete: 88 x 75 cm.
1371
Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2015-10-21 18:45 . 2 db hímzett szélű cérnagombos párnahuzat 88 x 75 - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Vászon kép, dekoráció, lakberendezés, oroszlán - Jelenlegi ára: 4 200 Ft
Új Vászon nyomat
Méret: 50x89 cm-es.
Biztonságos csomagolás papírhengerben.
Vászonra nyomatott kép, nagyon szép színek, nem kell elé üveg, lehet keretezni vagy feszítőkeretre rakni. Keretezés illetve feszítőkeret néven vannak fent külön ilyen aukcióim.
Külföldre is postázok.
Kérdésére szívesen válaszolok.
Jelenlegi ára: 4 200 Ft
Az aukció vége: 2015-10-21 20:51 . Vászon kép, dekoráció, lakberendezés, oroszlán - Jelenlegi ára: 4 200 Ft

Casio FX-350TL tudományos számológép - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Eladó egy szépen működő Casio fx-350TL tudományos számológép. Hibátlan a képernyő és a billentyűzet
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-21 10:30 . Casio FX-350TL tudományos számológép - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-21 10:30 . Casio FX-350TL tudományos számológép - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Térdmerevítő - Jelenlegi ára: 500 Ft
Lonsdale térdmerevítő. Használt, de jó állapotban. Tépőzáras. Hossza: 25cm.
A megnyert licit után, két információs emailt kap a Vaterától. A másodikban (vásárlás részletei) megtalálja a személyes átvétellel, utalással és a postázással kapcsolatos információkat.
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-07 14:18 . Térdmerevítő - Jelenlegi ára: 500 Ft

Hímzett, virágos párnalap - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eladó egy csodás színekkel hímzett virágcsokrot ábrázoló párnalap. A hímzés a hátoldalán is olyan precíz mint a színén. Mérete 48x34cm.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-21 08:26 . Hímzett, virágos párnalap - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-21 08:26 . Hímzett, virágos párnalap - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Mango újszériás extravagáns arany karika fülbevaló - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Mango újszériás extravagáns arany karika fülbevaló, őszi modell harmadáron
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-07 14:40 . Mango újszériás extravagáns arany karika fülbevaló - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-07 14:40 . Mango újszériás extravagáns arany karika fülbevaló - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Sony 8" Digitális Képkeret (DPF-D80) - Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Eladó a képen látható tökéletesen működő, karcmentes Sony DPF-D80 Digitális képkeret. Az oldalsó részeit fólia borítja. Kanadában vásároltam és azóta egyszer volt bekapcsolva, csak a dobozában pihen. Tartozékai: távkapcsoló, valamint adapter. Gyári dobozát valamint leírását nem hoztam magammal Kanadából, ezért azt nem tudom hozzáadni. Az adapter kanadai szabványú ezért szükséges hozzá egy átalakítót is vásárolni, ami körülbelül 500-600 Ft körül mozog, igény esetén azt is bevásárolhatom hozzá.
Amikor teszteltem nagyon tetszett, hogy képes kezelni különösen nagy képfájlokat is (akár 80 MB), valamint hogy több különböző megjelenítési mód közül is választhatok. (Egy kép, több kép, óra+kép, naptár+kép).
Termékleírás
• 8 hüvelykes digitális fényképkeret elegáns, modern kialakítással és könnyen kezelhető megtekintési funkciókkal
• ! Gyönyörű 8 hüvelykes (4: 3-as képarányú) fotóminőségű LCD-képernyő
• Az intelligens helyzetérzékelő automatikusan a megfelelő (álló vagy fekvő) helyzetbe fordítja a képet
• Multi-Card memóriakártya-hely Memory Stick™, Memory Stick Duo™, SD, MMC, CompactFlash®, MicroDrive™ és xD kártyához
• Egyszerű képátvitel csatlakoztatott PC-ről a fényképkeret belső memóriájába, szoftver nélkül
• 256 MB belső memória akár 500 kép tárolására: a nagyobb fájlok automatikus méretigazítása megnöveli az album tárhelyét
• Diavetítés vagy órakijelző választása
• Vezeték nélküli távvezérlővel és és a hálózati adapterrel van ellátva
Kijelző méret
8 "
Képernyő felbontás
800x600 pixel
Képarány
4: 3
Memóriakártya típusa
CF (Compact Flash Card), MS (Memorystick), MS Duo (Memoryst! ick Duo), MS Duo Pro, MS Pro (Memorystick Pro), SD (Secure ! Digital Memory Card), xD Picture Card
Gyártó
Sony
Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 19:50 . Sony 8" Digitális Képkeret (DPF-D80) - Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Galaktika 267. - Jelenlegi ára: 300 Ft
Eladó a Galaktika magazin 267. száma.
Egyszer olvasott, jó állapotú.
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 20:14 . Galaktika 267. - Jelenlegi ára: 300 Ft
Egyszer olvasott, jó állapotú.
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 20:14 . Galaktika 267. - Jelenlegi ára: 300 Ft
AeroSleep gyermekülés nyári huzat Új - Jelenlegi ára: 6 500 Ft
AeroSleep gyermekülés huzat nyári Anti-Transpiration Gr 0 Pioneer
Új, csomagolt
Tulajdonságok
Higiénikus védőhuzat autósülésre, mely felszívja a gyermek izzadtságát
Könnyen levehető
Használható: hordozóra
A következő hordozókhoz/gyermekülésekhez használható: Bébé Confort CreatisFix, Cybex Aton, Maxi-Cosi CabrioFix, Maxi-Cosi Citi SPS, Maxi-Cosi Pebble
Az ülés egészét védi
Egyedi felépítésének köszönhetően szabadon áramlik a levegő a gyermek teste alatt, elszállítva a test által kibocsájtott hőt és nedvességet
Rögzítés módja: befűzős, gumipánttal
Anyaga: pamut, poliészter
Tisztítása: kézi mosással
A katalóguskép illusztráció, az aladó termék ugyan így néz ki, csak a huzat
Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-21 10:40 . AeroSleep gyermekülés nyári huzat Új - Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Smoby Lardy műanyag járóka - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Eladó a képen látható használt járóka, mi legalábbis annak használtuk eddig a napig, amíg kislányom úgy döntött elhagyja, és kimászott belőle.
Műanyag, így kül és beltéren egyaránt használható, de mi nem vittük ki soha.
Átmérője 115cm.
A tetején játszóív, amely könnyedén el is távolítható, ezen csak egy figura van már, de akármi ráakasztható.
A tetejére plédet terítve akár sátorként is funkcionálhat.
A macis ajtó nyitható, de akár oda is rögzíthető csavarral, vagy akár odaköthető.
Az ajtóval szemben, tekergethető golyó van.
A rács magassága 65cm. Az ajtónál a teljes magasság 77cm.
Játszóívvel együtt 105cm magas.
Szétszedhető elemeire, így könnyebb a szállítás. Esetleg DPD futárral megoldható, de ezt még meg kell nézzem!
Hibái:
Használt, ami látszik. Egy helyen a műanyag törött, ezt fotóztam. Csavarokból ! annyit tudok adni, amennyi nekünk is van, de ezek pótolhatók. Tisztítással még jó kis kuckó lehet akár gyerekszobába! Kérlek ezek tudatában vásárolj!
Olvasd el az Ismerj+ oldalam! Köszönöm!
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 23:53 . Smoby Lardy műanyag járóka - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Retró reklám nejlon szatyor Sátoraljaújhely címer - Jelenlegi ára: 600 Ft
2 db: 1 új és 1 használt
45 x 29 cm-esek
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 17:01 . Retró reklám nejlon szatyor Sátoraljaújhely címer - Jelenlegi ára: 600 Ft
45 x 29 cm-esek
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 17:01 . Retró reklám nejlon szatyor Sátoraljaújhely címer - Jelenlegi ára: 600 Ft
Füstérzékelő - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eladó a képen látható füstérzékelő.
Kedves leendő vásárlóm:
A termék a fotóknak megfelelő állapotú.
A hirdetésben mindig jelölt a szállítási költség és ez nem alku tárgya!
A nyertes licitálónak 1 hete van a kapcsolatfelvételre különben negatívot adok és a terméket újraindítom.
Személyes átvétel előnyben, ilyenkor a termék vásárlás előtt kipróbálható! Kérésre postázom, de a szállítás során bekövetkezett sérülésekért felelősséget nem vállalok!
GARANCIA NINCS!
Kérem, értékelje az adás-vételt, visszajelzése fontos számomra.
Köszönöm !
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-21 09:34 . Füstérzékelő - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Cseresznyekvarc caboshon 15 x 10 x 5 mm 6. - Jelenlegi ára: 290 Ft
A képen látható caboshont kínálom eladásra.
Méret 15 x 10 x 5 mm.
Kő: vulkáni cseresznye kvarc
Gyönyörű ékszert készíthetsz belőle
Jelenlegi ára: 290 Ft
Az aukció vége: 2015-10-21 02:09 . Cseresznyekvarc caboshon 15 x 10 x 5 mm 6. - Jelenlegi ára: 290 Ft

Eredeti Tog 24 Jordan túranadrág XL-es - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Eredeti Tog 24 Jordan oldalzsebes túranadrág XL-es méretben. Dereka patentos slicce cibzárasMárkamegnevezés a bal oldalzseben, márkalogo a patenton, a bal oldalzseben, hátul a bujtatón és a nadrágon több helyen. 8 zseb található rajta
Vékony, könnyű, jól szellőző és lélegző, gyorsan száradó anti-mosquito és anti-mikrobiális anyagból készül mely véd a káros UV sugárzások ellen is.
Méretei:
dereka 47. 5cm
csípő 57cm
hossza 107cm
belső szárhossz 77cm
Nézd meg a többi termékem is
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 17:26 . Eredeti Tog 24 Jordan túranadrág XL-es - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

2015. szeptember 29., kedd
DVD Filmeg - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Helyhiány miatt kénytelen vagyok felszámolni gyüjteményemet,
gyári csomagolásu, bontatlan, képek szerint
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-04 19:20 . DVD Filmeg - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
gyári csomagolásu, bontatlan, képek szerint
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-04 19:20 . DVD Filmeg - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Tiger ezüst színű nyitófül 1 FT-RÓL NMÁ! 2.10. - Jelenlegi ára: 1 Ft
Tiger ezüst színű nyitófül 1 FT-RÓL NMÁ! 2. 10.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 11:26 . Tiger ezüst színű nyitófül 1 FT-RÓL NMÁ! 2.10. - Jelenlegi ára: 1 Ft
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 11:26 . Tiger ezüst színű nyitófül 1 FT-RÓL NMÁ! 2.10. - Jelenlegi ára: 1 Ft
The North Face HORIZON CREW férfi rövid ujjú póló, - Jelenlegi ára: 9 500 Ft
A szabadidős tevékenységekhez, ill. a hétköznapokra is tökéletes választás! A coolmax szálaknak köszönhetően jól vezeti a nedvességet. Anyaga: 60% modal, 40% coolmax poliészter.
Jelenlegi ára: 9 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-13 16:54 . The North Face HORIZON CREW férfi rövid ujjú póló, - Jelenlegi ára: 9 500 Ft
Jelenlegi ára: 9 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-13 16:54 . The North Face HORIZON CREW férfi rövid ujjú póló, - Jelenlegi ára: 9 500 Ft
Wyler Vetta18k aranyóra csak ma!! - Jelenlegi ára: 74 000 Ft
Új 18k fehérarany női karóra gyémánt indexekkel , a legjobb befektetés, törtaranyáron, mely 7. 3g 18k fehér aranyat tartalmaz bolti ára 200000ft felett van!,
Jelenlegi ára: 74 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 05:14 . Wyler Vetta18k aranyóra csak ma!! - Jelenlegi ára: 74 000 Ft
Jelenlegi ára: 74 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 05:14 . Wyler Vetta18k aranyóra csak ma!! - Jelenlegi ára: 74 000 Ft
Fa figurás könyvjelző - béka - Jelenlegi ára: 150 Ft
Fa figurás könyvjelző - béka
Anyaga: fa
Mérete: 10, 5 cm x 3, 5 cm x 0, 4 cm
Súly: 10 g.
Jelenlegi ára: 150 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 10:36 . Fa figurás könyvjelző - béka - Jelenlegi ára: 150 Ft
Anyaga: fa
Mérete: 10, 5 cm x 3, 5 cm x 0, 4 cm
Súly: 10 g.
Jelenlegi ára: 150 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 10:36 . Fa figurás könyvjelző - béka - Jelenlegi ára: 150 Ft
38 uni szobacipő mamusz textil házicipő papucs ÚJ - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
ÚJ, uniszex, belebújós szobacipő, meleg mamusz, házi papucs a képek szerint!
Kívül posztó, belül műszőrme!
Beleírt mérete: 39, de mért belső talphossza: 23, 5 cm alapján inkább csak 38-as!
Vásárlással, személyes átvétellel kapcsolatos egyéb részletek a Saját/Ismerj meg oldalamon! ITT
Kérlek olvasd el a leírtakat, segítségedre lehetnek a döntésben : -)
Ha időd engedi, nézz szét a többi aukcióm között is! ITT
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 08:36 . 38 uni szobacipő mamusz textil házicipő papucs ÚJ - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Fa járóka - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Eladó egy nagyméretű: 95x95x70 cm méretű fa járóka, betéttel együtt. Lapra szerelve szállítható.
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 12:31 . Fa járóka - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 12:31 . Fa járóka - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Antik réz ajtóbehúzó gomb - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
JÓ ÁLLAPOTÚ, FELFOGATÓ ÁTMÉRŐJE. 7, 5 CM, SÚLYA
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 18:11 . Antik réz ajtóbehúzó gomb - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 18:11 . Antik réz ajtóbehúzó gomb - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
GYÁRI HONDA Olajszűrő SOK TÍPUSHOZ ,AKCIÓ! - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
CB13005
CB13006
CB1300A5
CB1300F13
CB1300F3
CB1300S5
CB1300S6
CB1300SA5
CB1300SA6
CB600F3
CB600F4
CB600F5
CB600F6
CB900F5
CB900F6
CBF10006
CBF10007
CBF10008
CBF1000A6
CBF1000A7
CBF1000A8
CBF1000S8
CBF1000T8
CBF600N5
CBF600N6
CBF600NA5
CBF600NA6
CBF600S5
CBF600S6
CBF600SA5
CBF600SA6
CBR1000RR4
CBR1000RR5
CBR1000RR6
CBR1000RR7
CBR600F5
CBR600F6
CBR600RR3
CBR600RR4
CBR600RR5
CBR600RR6
FJS400D6
FJS400D7
FJS600A3
FJS600A4
FJS600A5
FJS600A6
FJS600D3
FJS600D4
FJS600D5
FJS600D6
GL18006
GL18007
GL1800A5
NT700V6
NT700V7
NT700VA6
NT700VA7
SH3007
SH300A7
ST13004
ST13006
ST1300A4
ST1300A6
VFR8004
VFR8005
VFR8006
VFR800A4
VFR800A5
VFR800A6
VT750C27
VT750C4
VT750C5
VT750C6
VT750C7
VT750CA5
VT750CA6
VT750CA7
VTR1000F5
VTR1000F6
VTR1000SP5
VTR1000SP6
VTX1300S5
VTX1300S6
VTX1300S7
VTX1800C15
VTX1800C16
VTX1800C17
XL1000V5
XL1000V6
XL1000V7
XL1000VA5
XL1000VA6
XL1000VA7
Típusokhoz olajszűrő VERHETETLEN Áron!
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 16:14 . GYÁRI HONDA Olajszűrő SOK TÍPUSHOZ ,AKCIÓ! - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Tommy Hilfiger Patrick Rugby pique pulcsi 7-8 év - Jelenlegi ára: 1 221 Ft
Üdvözöllek az aukciómon ..
Kislány kisfiú ruhaneműk . Sportostól a disney figurásig-
Az aukción átmeneti ruhaneműk. Bélet nadrágok, pulcsik tréning nadrág felső .
Amire szükség lehet . A ruha méreteknél a mell 2 x kell venni.
Remélem találsz megfelelő ruhaneműt Köszönöm ha nálam vásárolnál..
Kérem a mért adatokat fokozottan figyelni ! Köszönöm !
A képeken látható csíkos pamut pulcsi
145gr
Postázási feltételek:
A posta csak ajánlott feladás. Sajnos a személyes átvételt nem tudom megoldani .
Box-postakész egyéb nincs- csak ajánlott és több termék vásárlása esetén Vatera futár.
Használd az automatikus licitálást. Licit helyére beírod, hogy mennyi a legmagasabb összeg, amit hajlandó vagy a termékért ajánlani. HA Tudod nem leszel , gépközelben -esetleg nem érsz rá adott zárási időpontban itt lenni . Nem kell folyamatosan figy! elned,
ha a terméket szeretnéd.
Összevárásra, gyűjtögetésre 1 hétig van lehetőség -
további licitálás esetén részösszeges utalást kérnék! (Megnyert termék ára - a végén pedig a különbözet, illetve postaköltség. )
Jelenlegi ára: 1 221 Ft
Az aukció vége: 2015-10-06 23:33 . Tommy Hilfiger Patrick Rugby pique pulcsi 7-8 év - Jelenlegi ára: 1 221 Ft
Mini horgászbot,multi orsóval!!1ft,NMÁ!!! - Jelenlegi ára: 550 Ft
Eladó mini horgászbot orsóval!!! Összecsukva toll formáju, 20cm!! Kinyitva 110cm! Hozzá való tiszta fém multi orsóval+25m damillal!!
1ft-ról, minimálár nélkül!!!!
Jelenlegi ára: 550 Ft
Az aukció vége: 2015-10-08 22:50 . Mini horgászbot,multi orsóval!!1ft,NMÁ!!! - Jelenlegi ára: 550 Ft
1ft-ról, minimálár nélkül!!!!
Jelenlegi ára: 550 Ft
Az aukció vége: 2015-10-08 22:50 . Mini horgászbot,multi orsóval!!1ft,NMÁ!!! - Jelenlegi ára: 550 Ft
8999 Fém angyal díszes tároló - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Négy pici gömb lábon álló fodros szélű körben angyalkákkal díszített tároló doboz, kínáló. Szélesség: 13. 5 cmHosszúság: 23. 5 cmMagasság: 9. 5 cmSúly: 0. 233 kg
Termékeim között több angyal dísz található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi! lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
Ingyenes kiszállítás
2-25 munkanap
( angyal puttó angyalka angel )
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-03 05:05 . 8999 Fém angyal díszes tároló - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

EduTab2 - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Eladóvá vált egy Overmax EduTab2 tablet + tok.
Termékleírása:
Az EduTab2 speciálisan a 7-12 éves kor közötti gyerekeknek készült.
A tablet a szórakoztatáson felül számos ismerettel látja el a gyerekeket és segíti őket képességeik fejlesztésében.
Az EduTab2 egy fejlett tablet. 7 colos (17, 78 cm) átmérőjű képernyővel. A gumi borítás védi a készület a sérüléstől. Az EduTab2 1 GB RAM-mal és 4 GB beépített memóriával rendelkezik. A tablet egy színes, speciálisan gyerekek számára készült interface-szel van ellátva.
Az EduTab2 rendelkezik az Orangeblue Media, egy gyermek oktatási magazin kiadója, által kifejlesztett alkalmazásokkal ,, Cudaczek és barátai" (eredetileg ,, Cudaczek i Przyjaciele") címmel. Az olyan alkalmazásoknak köszönhetően, mint az ,, English for kids" (Angol gyermekek részére) és a ,, Guess what ? Quiz for kids" (Találd ki! Kvíz gyerekeknek) gyermeke me! gtanulja az angol nyelv alapjait, továbbá a körülötte levő világ számos érdekességét. Ezek az alkalmazások lehetővé teszik számukra, hogy elsajátítsák a matematika alapjait, megismerkedhessenek számos érdekes kísérlettel és egyszerű recepttel.
Az ifjú felhasználók az ,, Enciklopédia" segítségével földrajzot is tanulhatnak és a rajzolás szerelmeseinek a rajzolás alkalmazás számos segítséget nyújt.
Azok a gyerekek, akik szeretnek énekelni, élvezni fogják a karaoke alkalmazást, amely a fiatal művészeknek segít fejleszteni énektudásukat.
Az EduTab-ba beépítettek olyan játékokat is, melyek fejlesztik a logikus gondolkodást.
A két beépített kamerának köszönhetően a gyerekek készíthetnek fotókat és videókat.
Ez a családi készülék úgy lett kifejlesztve, hogy a szülők ellenőrizni tudják azt, hogy gyermekeik melyik programokhoz és játékokhoz férnek h! ozzá.
A Google Play Alkalmazás Áruház lehetővé tes! zi további új alkalmazások telepítését.
A FantasyTab-bal gyermeke tanulhat és játszhat egyidejűleg és fejlesztheti képességeit és érdeklődését!
A tablethez kapható egy EduSet, amely egy speciális kivitelezésű billentyűzetből, képernyő érintő ceruzából és egy egérből áll.
Az EduTab2-et ajánlja egy, a gyermekek oktatásának társadalmi network oldal is. A Sieciaki többek között egy projektet indított, mely megismerteti a gyerekeket az online veszélyekkel, a tudásátvitellel, valamint az interneten a veszélyes szituációk elkerülésével.
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-12 20:41 . EduTab2 - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Talk Talk - The Collection - Jelenlegi ára: 990 Ft
Eredeti, celofános
01 Talk Talk
02 It´s My Life
03 Without You
04 Strike Up The Band
05 Life´s What You Make It
06 It´s Getting Late In The Evening
07 Pictures Of Bernadette
08 Happiness Is Easy (12" Mix)
09 The Last Time
10 I Don´t Believe In You
11 It´s You
12 Talk Talk (Demo Version)
13 It´s So Serious
14 The Party´s Over
15 Dum Dum Girl
16 Candy
Személyes átvétel Budapesten is megoldható a Petőfi Csarnokban, a bolhapiac területén, hétvégente, ha nem esik csapadék. A bolhapiac területére való belépés 150Ft.
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 21:53 . Talk Talk - The Collection - Jelenlegi ára: 990 Ft

Turtle Beach Ear Force XC1 fejhallgató Xbox 360 - Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Turtle Beach Ear Force XC1 fejhallgató Xbox 360
Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 17:13 . Turtle Beach Ear Force XC1 fejhallgató Xbox 360 - Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 17:13 . Turtle Beach Ear Force XC1 fejhallgató Xbox 360 - Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Zöld Lézer Pointer BRUTÁL ERŐS! RAKTÁRON! - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Brutál erős zöld lézer
VAN RAKTÁRON!
AZONNAL postázom! : )
Látható Zöld fénycsóvával
1 év garancia + számla
TÖBB Km-es HATÓTÁV (akár 3km)
SÖTÉTBEN A ZÖLD LÉZERNYALÁB IS LÁTHATÓ !!!
(egyes daraboknál még világosban is)
"Soha ne nézzez a direkt lézernyalábba, mert az maradandó károsodást okoz a szem retináján! Űgyelj arra, hogy véletlen reflexiók (pl. ablaküvegen) révén ne kerüljön lézerfény mások szemébe! Ne nézze közelről tartósan a fehér felületen diffúzan szóródó fényes lézer-foltot! "
Gyorsan postázom, a feladástól számítva másnapra ott van az elsőbbségi levél bárhova az országba(jelenleg nincsen raktáron)
TÖBB DARAB ESETÉN NEM VÁLTOZIK A POSTAKÖLTSÉG ((:
A fenti raktárkészlet állás nem azonnal hanem csak hetente néhányszor frissül, viszont:
A raktárkészletünk valós idejű ellenőrzéséh! ez kattintson ide!!
A táblázatben megkeresheti ezt a terméket is, így biztosan tudhatja, hogy van e raktáron.
Ködben a legbrutálisabb a fénye (:
AAA (mini ceruza) elemmel működik
(nem tarozék az elem)
Csillagokat is lehet vele mutogatni (:
Lila és piros lézerem is van a termékeim között (:
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 18:37 . Zöld Lézer Pointer BRUTÁL ERŐS! RAKTÁRON! - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Comfort Vaporesse Vasalóvíz 1l - Jelenlegi ára: 499 Ft
?
AZONNAL RAKTÁRRÓL
Comfort Vaporesse Vasalóvíz 1lComfort Vaporesse Vasalóvíz 1l
Comfort Vaporesse Vasalóvíz
Vasalást segítő folyadék.
Kellemes eper és liliom illattal.
Hosszan tartó kellemes illatot biztosít a ruháknak
Segít elsímítani a gyúrődéseket.
Megóvja a vasalót a vízkövedéstől.
Alacsony hőfokon is hatásos
1 liter
A képek csak illusztrációk, a termék beazonosítására szolgál. A termék adatait a leírásban találja!
Szállítás, vagy utánvét? Ön dönt!
Az utánvét választása esetén a futárnál kell fizetni!
Express szállítás Trans - O - Flex futár
Gyors, Pontos, Megbízható!
Hétfőtöl péntekig a hét mindennapján
Rendeljen utánvéttel, fizessen a futárnál!
Nem kell bankba menni, nem kell utalni!
Kényelmes, biztonságos, egyszerű!
;;;;; ;;
Jelenlegi ára: 499 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 19:51 . Comfort Vaporesse Vasalóvíz 1l - Jelenlegi ára: 499 Ft

ZEISS IKON SZŰRŐ FÉNYKÉPEZŐGÉP OBJEKTÍVHEZ RÉGI - Jelenlegi ára: 999 Ft
AZ AUKCIÓ TÁRGYA 1 DB RETRO ANTIK
SZÍN SZŰRŐ
FÉNYKÉPEZŐGÉP OBJEKTÍVHEZ
KITŰNŐ GYÖNYÖRŰ SZÉP ÁLLAPOTBAN
HAGYATÉKBÓL. SAJNA NEM ÉRTEK HOZZÁ SOKAT SEGÍTENI NEM TUDOK !
Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 18:22 . ZEISS IKON SZŰRŐ FÉNYKÉPEZŐGÉP OBJEKTÍVHEZ RÉGI - Jelenlegi ára: 999 Ft

Samsung Galaxy i9505 S4 - Jelenlegi ára: 53 000 Ft
Samsung Galaxy S4 (i9505) Telekomos, 2016. februárig garanciális.
Dobozában , tartozékaival eladó.
Egyszer leesett és az oldalán abból fakadó (szerintem nem zavaró és szembetűnő) apró sérülései vannak.
Többi része, kijelzője karcmentes.
Jelenlegi ára: 53 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 19:39 . Samsung Galaxy i9505 S4 - Jelenlegi ára: 53 000 Ft

Pink színű kutyusos tolltartó - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Kutyus kedvelő lányok figyelem! A számotokra szeretnénk ajánlani egy igazán nagyszerű terméket, aminek használatával igazán divatosnak és trendinek érezhetitek magatokat. Ezt a pink színben pompázó tolltartót virágokkal és három elragadóan édes kutyával díszítették, ezért már az első pillanattól kezdve kedvenc felszerelése lesz az iskolatáskádnak. Cipzárral zárható, tágas, egyterű kialakításának köszönhetően kényelmesen elférnek benne a írószereid. Ráadásul egy külső zsebbel és felakasztható füllel is felszerelték. Mérete: 20cm x 7cm x 4cmA terméket töltetlen állapotban szállítjuk! 6 éves kortól.
Mintegy 5000 termékes játék, iskolaszer, papír-írószer, party kellék választékkal várjuk a Vaterán!
A játékok mellett iskolatáskát, tolltartót valamint az összes iskolai felszerelést kiváló árakon vásárolhatja meg nálam, RENDKÍVÜL KEDVEZŐ SZÁLLÍTÁSI FE! LTÉTELEKKEL!
Party termékek csábító áron az IrodaShop-nál!
Születésnapra, esküvőre, lány- vagy legénybúcsúra, kerti partikra, bulikra, szilveszterre, farsangra vagy bármilyen hangulatos összejövetelre nálunk mindenféle kiegészítő megtalálható! Vásárolja meg nálam az összejövetelekhez szükséges felszereléseket, kiegészítőket! Profi eladó - nagyobb biztonság a vásárlásban!
Minden termékünkről számlát adunk és így garanciát is vállalunk azokra.
Fizetési módok:
- banki átutalás (bankszámláról bankszámlára utaláskor)
- belföldi postautalvány (az utalványozás költsége a pénz feladóját terheli)
- készpénz
Kérem, hogy vásárlás előtt érdeklődjön a szállítási költségről,
ha ebből a termékből (vagy egyéb termékeinkből is) több darabot
szeretne vásárolni, mert a Vatera rendszere a beállított szállítási költséget
eg! yszerűen összeszorozza a vásárolt mennyiséggel - ami pers! ze nem valós.
Nálam természetesen csak a valós szállítási költséget kell kifizetni!
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 21:54 . Pink színű kutyusos tolltartó - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Mintegy 5000 termékes játék, iskolaszer, papír-írószer, party kellék választékkal várjuk a Vaterán!
A játékok mellett iskolatáskát, tolltartót valamint az összes iskolai felszerelést kiváló árakon vásárolhatja meg nálam, RENDKÍVÜL KEDVEZŐ SZÁLLÍTÁSI FE! LTÉTELEKKEL!
Party termékek csábító áron az IrodaShop-nál!
Születésnapra, esküvőre, lány- vagy legénybúcsúra, kerti partikra, bulikra, szilveszterre, farsangra vagy bármilyen hangulatos összejövetelre nálunk mindenféle kiegészítő megtalálható! Vásárolja meg nálam az összejövetelekhez szükséges felszereléseket, kiegészítőket! Profi eladó - nagyobb biztonság a vásárlásban!
Minden termékünkről számlát adunk és így garanciát is vállalunk azokra.
Fizetési módok:
- banki átutalás (bankszámláról bankszámlára utaláskor)
- belföldi postautalvány (az utalványozás költsége a pénz feladóját terheli)
- készpénz
Kérem, hogy vásárlás előtt érdeklődjön a szállítási költségről,
ha ebből a termékből (vagy egyéb termékeinkből is) több darabot
szeretne vásárolni, mert a Vatera rendszere a beállított szállítási költséget
eg! yszerűen összeszorozza a vásárolt mennyiséggel - ami pers! ze nem valós.
Nálam természetesen csak a valós szállítási költséget kell kifizetni!
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 21:54 . Pink színű kutyusos tolltartó - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Comfort Vaporesse Vasalóvíz 1l - Jelenlegi ára: 499 Ft
?
AZONNAL RAKTÁRRÓL
Comfort Vaporesse Vasalóvíz 1lComfort Vaporesse Vasalóvíz 1l
Comfort Vaporesse Vasalóvíz
Vasalást segítő folyadék.
Kellemes eper és liliom illattal.
Hosszan tartó kellemes illatot biztosít a ruháknak
Segít elsímítani a gyúrődéseket.
Megóvja a vasalót a vízkövedéstől.
Alacsony hőfokon is hatásos
1 liter
A képek csak illusztrációk, a termék beazonosítására szolgál. A termék adatait a leírásban találja!
Szállítás, vagy utánvét? Ön dönt!
Az utánvét választása esetén a futárnál kell fizetni!
Express szállítás Trans - O - Flex futár
Gyors, Pontos, Megbízható!
Hétfőtöl péntekig a hét mindennapján
Rendeljen utánvéttel, fizessen a futárnál!
Nem kell bankba menni, nem kell utalni!
Kényelmes, biztonságos, egyszerű!
;;;;; ;;
Jelenlegi ára: 499 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 19:51 . Comfort Vaporesse Vasalóvíz 1l - Jelenlegi ára: 499 Ft
AZONNAL RAKTÁRRÓL
Comfort Vaporesse Vasalóvíz 1lComfort Vaporesse Vasalóvíz 1l
Comfort Vaporesse Vasalóvíz
Vasalást segítő folyadék.
Kellemes eper és liliom illattal.
Hosszan tartó kellemes illatot biztosít a ruháknak
Segít elsímítani a gyúrődéseket.
Megóvja a vasalót a vízkövedéstől.
Alacsony hőfokon is hatásos
1 liter
A képek csak illusztrációk, a termék beazonosítására szolgál. A termék adatait a leírásban találja!
Szállítás, vagy utánvét? Ön dönt!
Az utánvét választása esetén a futárnál kell fizetni!
Express szállítás Trans - O - Flex futár
Gyors, Pontos, Megbízható!
Hétfőtöl péntekig a hét mindennapján
Rendeljen utánvéttel, fizessen a futárnál!
Nem kell bankba menni, nem kell utalni!
Kényelmes, biztonságos, egyszerű!
;;;;; ;;
Jelenlegi ára: 499 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 19:51 . Comfort Vaporesse Vasalóvíz 1l - Jelenlegi ára: 499 Ft
Ps4 Játék! Watchdogs!!!+magyar felirat!!! - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Kiváló, makulátlan állaptoban eladó, eredeti magyar felirattal együtt!!!
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 14:33 . Ps4 Játék! Watchdogs!!!+magyar felirat!!! - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 14:33 . Ps4 Játék! Watchdogs!!!+magyar felirat!!! - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
2015. szeptember 28., hétfő
Polar RS300X G1 GPS pulzusmérős óraszett VADIÚJ - Jelenlegi ára: 37 500 Ft
Vadonatúj, dobozában futó gazdát keres ez a remek óra.
Új ára 200 Euro.
Az óra funkciói
Dátum és a hét napjának kijelzése
Gombzár ( KeyLock)
Háttérvilágítás
Hét napja (12/24h) ébresztőóra és szundi funkcióval
Kijelző szövege: angol, német, francia, és spanyol
Vízálló - 50m
Edzésfunkciók
Állítható kijelző - két sor
Automatikus köridő - rögzítés
Grafikus célzóna kijelző
HeartTouch – az óra gomb nélküli funkciója
Idő- és távolság alapú intervall időmérők
Kijelző zoom
Körök száma - 99
Vezérelt intervall edzések - pulzusszám / iram / távolság
ZoneLock
ZonePointer
G1 GPS szenzor funkciók (Opcionális kiegészítő)
Sebesség-alapú célzónák vizuális- és hangjelzéssel
Távolság - edzés, kör és összesen
Távolság/Iram - aktuális, átlagos és maximális
Test adatait m! érő funkciók
Átlagos és maximális pulzus az edzés alatt
Átlagos és maximális pulzus minden körben
Automatikus életkor alapú célzóna - percenkénti pulzusszám (bpm) / %
HRmax (felhasználói szett)
HRmax (pluzusszám maximum) (életkor alapján)
HRmax (pluzusszám maximum) (Polar Fitness teszt alapján)
Manuális célzóna - percenkénti pulzus (bpm) / %
Polar Fitness Test (Polar Fitnesz Teszt)
Polar OwnCal® – kalórifelhasználás
Polar OwnCode® (5kHz) – kódolt átvitel
Polar OwnZone® – személyes pulzus-zóna
Polar sport zónák
Pulzus (HR) - alapú célzónák figyelmeztető vizuális- és hangjelzéssel
Pulzusszám - percenkénti pulzus (bpm) / %
Training load (edzés fel/letöltése) – elérhető a polarpersonaltrainer. com - on
Vedd, vidd, fuss!
Jelenlegi ára: 37 500 Ft
Az aukció vége: 2015-09-30 17:26 . Polar RS300X G1 GPS pulzusmérős óraszett VADIÚJ - Jelenlegi ára: 37 500 Ft

Canon F-604 tudományos számológép 142 funkció - Jelenlegi ára: 2 499 Ft
Canon F-604 tudományos számológép 142 funkció
eredeti dobozában, mindenféle leírással együtt
újszerű, párszor használt
10 + 2 számjegyű exponenciális kijelzés
Egysoros LCD-kijelző
Kijelző mérete: 55 x 15 mm
15 szintű zárójelrendszer
trigonometrikus számítások
szög egységek: DEG, RAD, GRAD
Bináris, oktális, decimális, hexadecimális számrendszer
Igen
Koordináta konverzió
Igen
Faktoriális, Kombináció, Permutáció
Igen
Törtérték
Igen
Komplex számok
Igen
Véletlenszám-generátor
Igen
Statisztikai számítások
Igen
Tört-tizedes átváltás
Igen
Sexagesimalis-decimális átváltás
Igen
Memória
1 = 10 tárhely és visszahívható memóriahely
Áramforrás
Akkumulátor
Elem
LR44 x 2
Méret
152 x 78 x 18
Burkolat színe
Sötétszürke
LSI
! Sunplus SPLB24A
Tömeg
96 g
Jelenlegi ára: 2 499 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 10:21 . Canon F-604 tudományos számológép 142 funkció - Jelenlegi ára: 2 499 Ft

PC játék - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Eredeti, újszerű, karcmentes állapotban lévő The Sims 2 Jó utat! kiegészítő, kézikönyvvel, mentett álllások nélkül.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 00:00 . PC játék - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-20 00:00 . PC játék - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
ÚJ BANNA övterelő kismamáknak - Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Új termék bababoltból!
Kermi által bevizsgált termék , ne bízza magzatát "maszek" házi készítésű termékre!
A BANNA övterelő
A BANNA övterelő egy kiváló minőségű magyar termék, mely a kismama számára kényelmesebbé, a baba számára pedig biztonságosabbá teszi az autózást. Használata egyszerű: az övterelőt az autó ülésére kell helyezni, majd a háttámla mögött csattal rögzíteni. A rögzítő pánt hossza állítható, így minden autósüléshez ideális! Ráülve a megszokott módon becsatoljuk a biztonsági övet, majd az alsó szárát tépőzárral és a patentokkal a két comb között rögzítjük. A BANNA övterelők alapanyagainak kiválasztásánál, és a gyártás során is a legnagyobb gondossággal jártunk el, hogy vásárlóinkhoz a legjobb minőségű termékek kerüljenek. Termékeinket a ÉMI-TÜV SÜD Kft. KERMI osztálya vizsgálta be.
Használata egyszerű: az övterelőt! az autó ülésére kell helyezni, majd a háttámla mögött csattal rögzíteni. A rögzítő pánt hossza állítható, így minden autósüléshez ideális! Ráülve a megszokott módon becsatoljuk a biztonsági övet, majd az alsó szárát tépőzárral és a patentokkal a két comb között rögzítjük.
BANNA KOMFORT:
klasszikus, minden autósüléshez illeszkedő forma, mely garantálja a maximális kényelmet.
2 év garancia!
Vatera futár 890Ft
Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 19:54 . ÚJ BANNA övterelő kismamáknak - Jelenlegi ára: 4 990 Ft

Szinyei Merse Pál, Ősz táj nyúl - Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Művésznyomat eredeti festővásznon.
Őszi táj nyúllal
Méret: 50x60 cm-es.
Valódi festményhatás!
Üveget nem igényel.
Biztonságos csomagolás papírhengerben.
Termékeim között kereteket is talál, rendeljen hozzá!
Kérheti hátlapra ragasztva is, amin akasztó van, így rögtön kiteheti otthonába.
(Így találja meg: Részletes keresés: keret vagy hátlap, kavala termékei között)
Ez az eredeti hű nyomat igazi festővászonra készült, időtálló, lehet feszítő keretre tenni, hátlapra ragasztani és keretezni vagy akár a falra ragasztani tapéta szerűen.
Szállítással kapcsolatos információ a felhasználói nevem (kavala) melletti "i" betűre kattintva olvasható.
Érdemes figyelemmel kísérni a többi aukciómat is!
Külföldre is postázok.
Kérdésére szívesen válaszolok.
Viszontlátásra
Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Az aukció vége: 2015-10-06 00:26 . Szinyei Merse Pál, Ősz táj nyúl - Jelenlegi ára: 2 800 Ft

Flipper Lopaka Mélység titka PC ügyességi 6-12 év - Jelenlegi ára: 990 Ft
Eladó Flipper és Lopaka - A mélység titka PC játék! 6-12 éves korig.
Több mint 20 izgalmas és kalandos ügyességi kihívást tartalmaz.
Kiváló állapotú, karcmentes.
Szállítás, ha a többi DVD, PC játékom közül is vásárol ptk. költséget spórolhat:
1-4 db-ra - 485 Ft.
5-7 db-ra - 955 Ft.
8 db-tól - 1130 Ft.
Nézze meg a többi termékem is! Több rajzfilm DVD-t, PC játékot is töltök fel.
Kérdésekre szívesen válaszolok.
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 18:36 . Flipper Lopaka Mélység titka PC ügyességi 6-12 év - Jelenlegi ára: 990 Ft

JVC XPA 1000 BK Digital Acoustic Processor - Jelenlegi ára: 12 000 Ft
JVC XPA 1000 BK Digital Acoustic Processor
Digitális hangzás proci, hangerő szabályzással, digitális bemenettel, számtalan funkcióval, szép állapotban eladó.
Személyes átvétel:
Előzetes egyeztetés után akár egész nap a VII. kerületben.
Posta:
Előre utalás után postacsomagként.
Jelenlegi ára: 12 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 13:51 . JVC XPA 1000 BK Digital Acoustic Processor - Jelenlegi ára: 12 000 Ft

Biciklis védő sisak - Jelenlegi ára: 500 Ft
Eladó wvédő sisak!
Biciklizéshez, korizáshoz is kiválóan alkalmas.
M méretű (50-52cm)
Kérésre szívesen mérek!
Kérdezz bátran!!!
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 22:41 . Biciklis védő sisak - Jelenlegi ára: 500 Ft

Régi pamut vászon halványkék lepedő 220 x 140 cm - Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Régi pamut vászon nagyobb lepedő a fotók szerint. A termék jó állapotú, ép, erős textil, bármire felhasználható.
Mérete: 220 x 140 cm.
286
Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 07:57 . Régi pamut vászon halványkék lepedő 220 x 140 cm - Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Mérete: 220 x 140 cm.
286
Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 07:57 . Régi pamut vászon halványkék lepedő 220 x 140 cm - Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Privileg LCD-1 retro számológép kalkulátor - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Privileg LCD-1 könyvelői-postai kalkulátor, számolgép mini nyomtatóval 1981-ből. A papírtartó tiszta, fedél megvan, elemtartó tiszta, a rugók egyikén, másikán oxidáció. Hiánytalan a készülék, azért egy belő tisztítás ráfér.
Személyes átvétel Monoron, vagy Budapesten a lurdy-házban, vagy előreutalás után posta.
Kérem. nézze meg a többi termékemt is!
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2015-10-18 23:12 . Privileg LCD-1 retro számológép kalkulátor - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

4297 Régi jelzett MONTE BELLO pipa - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Oldalán jelzés olvasható:
MONTE BELLO
A pipa szép állapotú.
Szélesség: 3 cmHosszúság: 14 cmSúly: 0. 024 kg
Hossza 14 cm.
Fej átmérője 3 cm.
Súlya 24 g
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor k! észpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
Ingyenes kiszállítás
2-25 munkanap
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-02 17:54 . 4297 Régi jelzett MONTE BELLO pipa - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Ajtózár Bejárati ajtó zár - Jelenlegi ára: 999 Ft
?
AZONNAL RAKTÁRRÓL
Ajtózár Bejárati ajtó zárA normál bejárati ajtók őre, a lakások védelmezője Tidal. Ha szüksége van zárbetétre, azt is talál termékek között. Biztonsági kulccsal.
Ajtózár Bejárati ajtó zár
Bejárati ajtózár
Zárbetét nélkül
A képek csak illusztrációk, a termék beazonosítására szolgál. A termék adatait a leírásban találja!
Szállítás, vagy utánvét? Ön dönt!
Az utánvét választása esetén a futárnál kell fizetni!
Express szállítás Trans - O - Flex futár
Gyors, Pontos, Megbízható!
Hétfőtöl péntekig a hét mindennapján
Rendeljen utánvéttel, fizessen a futárnál!
Nem kell bankba menni, nem kell utalni!
Kényelmes, biztonságos, egyszerű!
Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 19:25 . Ajtózár Bejárati ajtó zár - Jelenlegi ára: 999 Ft

TOSHIBA Tecra M2, Satellite M30 inverter (A) - Jelenlegi ára: 2 200 Ft
Ha valami másra van szükséged ehhez a típus vagy máshoz jelezd és felrakom, ha van!!!
Utánvétel nem probléma és előre se kell utalnod semmit!!!
Postázás maximum 2 munkanapon belül.
Garancia 1 hét a kézhez vételt követően!
A hiba megállapításához a vevőnek vissza kell juttatni a terméket az egyeztetett címre.
Amennyiben az eladott termék a hibás a postaköltséget is állom!
Kompatibilis modellek:
» DynaBook CX/3214CMSW
» Portege S100 series
» Satellite A10 PSA10L-0FT9PP
» Satellite A15 Series
» Satellite A25 Series
» Satellite A40 PSA40L-064FK
» Satellite A45-S250
» Satellite M30 PSM30L-7101S
» Satellite Pro M10 PS630L-1V2GQP
» Satellite Pro M10 Series
» Tecra M2 PTM20A-0PK1D
» Tecra M2V PTM2VL-000J8
» Portege A100 PPA10A-0002LP
» Sate! llite A10 PSA10L-024F3P
» Satellite A10 Series
» Satellite A20 Series
» Satellite A25-S207
» Satellite A40 Series
» Satellite A50 Series
» Satellite M30 Series
» Satellite Pro M10 PS630L-G2068P
» Satellite S2450-202
» Tecra M2 PTM20U-0040L7
» Tecra M2V-S310
» Portege A100 series
» Satellite A10 PSA10L-033X4P
» Satellite A10-S127
» Satellite A20-S259
» Satellite A40 PSA40L-062UG
» Satellite A45 Series
» Satellite A55 Series
» Satellite M35 Series
» Satellite Pro M10 PS630L-G207LP
» Tecra A2 series
» Tecra M2 series
Jelenlegi ára: 2 200 Ft
Az aukció vége: 2015-10-15 00:16 . TOSHIBA Tecra M2, Satellite M30 inverter (A) - Jelenlegi ára: 2 200 Ft
Ostya - Tortafotó - MonsterHigh - Jelenlegi ára: 350 Ft
A képen látható minőségben. Kérlek ennek tudatában üsd le.
Az aukcióim között található más ostya is. Saját kép is nyomtatható.
A kép szélessége 19 cm
Jelenlegi ára: 350 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 13:04 . Ostya - Tortafotó - MonsterHigh - Jelenlegi ára: 350 Ft

Elektromos Zár - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
VEM elektromos zár
Állapot: Új, eredeti csomagolásban!
Német elektromos zár ellenoldal homloklemez nélkül;
feszültség: 12V;
Áramerősség: 0, 22- 0, 65A;
Nyitáserő: 15 kp;
súly: 260 g
méretei: - magassága 112 mm (előlappal együtt 214 mm)
- mélysége: 60 mm
- szélessége: 25 mm
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 10:54 . Elektromos Zár - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Huawei U8815 G300 Ascend S-Line Szilikon Tok - Jelenlegi ára: 1 390 Ft
Eladó Huawei U8815 G300 Ascend S-Line Szilikon Tok Új !!!
Csomag feladások:
- Postai kiszállítás
- Futáros kiszállítás (előre utalás után vagy utánvétesen)
- Személyes átvétel: -Debrecen -Miskolc
Vásárlás előtt kérlek, érdeklődj a termékkel kapcsolatban!!
Minden terméket bélelt borítékban, biztosságosan küldünk el.
Jelenlegi ára: 1 390 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 15:57 . Huawei U8815 G300 Ascend S-Line Szilikon Tok - Jelenlegi ára: 1 390 Ft

Új Proof vízhatlan nadrág,S-M,motor,túra - Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Cimke szerint S-es de jó az M-re is szerintem, teljesen vízhatlan PES nadrág, belül vízhatlan ragasztással, a nadrág tetejére kell felvenni esőben, ajánlott motorozáshoz, túrázáshoz vagy kerékpározáshoz is ha elkap az eső...
derékba gumírozott, alján hosszan felnyitható hogy könnyű legyen felvenni, fényvisszaverős csíkokkal, új állapotban, fekete színű,
derék: 82-102 ig nyúlik, hossza 120cm, csípő 102cm,
pk 675 ft ajánlottan..
Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 14:59 . Új Proof vízhatlan nadrág,S-M,motor,túra - Jelenlegi ára: 3 990 Ft

5 DVD-Harry Palmer teljes sor-Michael Caine - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Filmcsomag: 5 DVD, Teljes Harry Palmer sorozat Michael Caine + Mesterdetektív - Michael Caine, Jude Law
Temetés Berlinben (csak magyar felirat)(hibátlan, párszor nézett)
Egymilliárd dolláros agy (hibátlan, párszor nézett)
A pekingi kapcsolat (hibátlan, párszor nézett)
Éjféli ügynök (hibátlan, párszor nézett)
+ Mesterdetektív - Michael Caine, Jude Law (hibátlan, párszor nézett)
A lemezek eredetiek, nem másolatok, 2 lemez van egy dobozban, eredeti címkékkel, leírásokkal stb.
Kérésre hamarabb is lezárom az aukciót.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 00:41 . 5 DVD-Harry Palmer teljes sor-Michael Caine - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Macskaház /Marci/ - Jelenlegi ára: 17 000 Ft
::::: : Eladó az aukcióban:::::
Marci fantázia nevű macskaház.
Lucfenyőfenyőfa és rétegelt lemez felhasználásával, zsindelyes kivitelű erős időtáló kivitelben készűlt a kiskedvencek kényeztetésére a hepi lustálkodás és a kutyusok elöli megmenekülés örömére.
Szinezett alapozott , a macsek körmöt a keményfa viseli.
Méretek:
Szélessége : 540mm
Hosszúsága - 840mm
Magassága - 790mm
Bejárati nyíllása - 340x470mm
Leszállítás két és fél héten belül MPL ÜCS futárral, extra méretekben is kézségesen segítünk...
20000
www. kerttrend. hu
Jelenlegi ára: 17 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-08 07:34 . Macskaház /Marci/ - Jelenlegi ára: 17 000 Ft
Yarsan elektromos gitár hangoló - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Eladó ez gitárhangoló! Gyorsan, könnyedén behangolhatod hangszered.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 09:03 . Yarsan elektromos gitár hangoló - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-19 09:03 . Yarsan elektromos gitár hangoló - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Vtech Vsmile játékgép 3 joystick, 3 játék - Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Vtech Vsmile játékgép 3 joystickkal és 3 darab játékkazettával együtt a képeken látható szép állapotban és összeállításban eladó. A játék német nyelvű, de könnyen kezelhető és könnyen beállítható.
Személyes átvétel Kecskeméten lehetséges, de postázás/csomagküldés is megoldható!
Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-03 22:07 . Vtech Vsmile játékgép 3 joystick, 3 játék - Jelenlegi ára: 5 500 Ft

CENIPLAN SZÍN SZŰRŐ FÉNYKÉPEZŐGÉP OBJEKTÍVHEZ - Jelenlegi ára: 999 Ft
AZ AUKCIÓ TÁRGYA 1 DB RETRO ANTIK
SZŰRŐ FÉNYKÉPEZŐGÉP OBJEKTÍVHEZ
KITŰNŐ GYÖNYÖRŰ SZÉP ÁLLAPOTBAN
HAGYATÉKBÓL. SAJNA NEM ÉRTEK HOZZÁ SOKAT SEGÍTENI NEM TUDOK !
Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2015-10-18 18:00 . CENIPLAN SZÍN SZŰRŐ FÉNYKÉPEZŐGÉP OBJEKTÍVHEZ - Jelenlegi ára: 999 Ft

Cseh üveg csiszolt gyöngy fánk 8x6mm 32 #1950 - Jelenlegi ára: 12 Ft
Méretei:
A kő: 8x6mm
A furat: 1mm
Az ár egy darabra vonatkozik!
Több szín és méret a termékeim között található!
Jelenlegi ára: 12 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 22:21 . Cseh üveg csiszolt gyöngy fánk 8x6mm 32 #1950 - Jelenlegi ára: 12 Ft
2015. szeptember 27., vasárnap
Karos tricikli táskával, fékkel, forgó kormánnyal - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
nagyon megkímélt állapotban, profi tricikli forduló kormánnyal, fékkel és tárolós táskával
Nyugodtan kérdezzen licit előtt.
Személyes átvétel: Székesfehérváron
Posta: nincs
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-18 14:39 . Karos tricikli táskával, fékkel, forgó kormánnyal - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

DHT11 DHT-11 digitális hőmérő páratartalom mérő - Jelenlegi ára: 390 Ft
Feszültség: 3. 5V-5. 5V DC
20%-90% páratartalom mérés, hőkompenzált. +-5% pontosság
0-50 fok közötti hőmérséklet mérés +-2 fok pontosság
5mp-es mérési idő
1-wire kommunikáció
Saját Mikropascal v Mikroc kódot tudok küldeni, ha probléma lenne a kiolvasással és Arduino kódból is rengeted van a neten.
Azonnal vihető.
Több termék vásárlása esetén is csak egy postaköltséget kell fizetni.
Jelenlegi ára: 390 Ft
Az aukció vége: 2015-10-18 21:03 . DHT11 DHT-11 digitális hőmérő páratartalom mérő - Jelenlegi ára: 390 Ft

Simson Schwalbe biztosíték tartó + áram átvezető - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Simson Schwalbe biztosíték tartó + áram átvezető penel a képen látható jó állapotban.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-18 21:54 . Simson Schwalbe biztosíték tartó + áram átvezető - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-18 21:54 . Simson Schwalbe biztosíték tartó + áram átvezető - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Én kicsi pónim Equestria Girls zsebes tolltartó - Jelenlegi ára: 2 290 Ft
Rendkívül stílusos Én kicsi pónim Equestria Girls mintázatú tolltartóval indulhatsz suliba, melyhez a mese rajongói biztosan ragaszkodnak majd. A tolltartó cipzárral záródik, melynek végén kis szívecskés dísz van, ami segít a gyermeknek a cipzárt kezelni. Légy Te is részese az Én kicsi pónim Equestria Girls kalandoknak és vidd magaddal a főszereplőket a suliba is! A kis tolltartó mindkét rekesze cipzárral zárható le biztonságosan. Mérete: 20x10x6cmAnyaga: Poliészter 6 éves kortól.
Több mint 5000 termékes játék, iskolaszer, papír-írószer, party kellék választékkal várjuk a Vaterán!
A játékok mellett iskolatáskát, tolltartót valamint az összes iskolai felszerelést kiváló árakon vásárolhatja meg nálam, RENDKÍVÜL KEDVEZŐ SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEKKEL!
Party termékek csábító áron az IrodaShop-nál!
Születésnapra, esküvőre, lány- vagy legénybúcsúr! a, kerti partikra, bulikra, szilveszterre, farsangra vagy bármilyen hangulatos összejövetelre nálunk mindenféle kiegészítő megtalálható! Vásárolja meg nálam az összejövetelekhez szükséges felszereléseket, kiegészítőket!
Profi eladó - nagyobb biztonság a vásárlásban!
Minden termékünkről számlát adunk és így garanciát is vállalunk azokra.
Fizetési módok:
- banki átutalás (bankszámláról bankszámlára utaláskor)
- belföldi postautalvány (az utalványozás költsége a pénz feladóját terheli)
- készpénz
Kérem, hogy vásárlás előtt érdeklődjön a szállítási költségről,
ha ebből a termékből (vagy egyéb termékeinkből is) több darabot
szeretne vásárolni, mert a Vatera rendszere a beállított szállítási költséget
egyszerűen összeszorozza a vásárolt mennyiséggel - ami persze nem valós.
Nálam természetesen csak a valós szállítási! költséget kell kifizetni!
Jelenlegi ára: 2 290 Ft
Az aukció vége: 2015-10-18 13:30 . Én kicsi pónim Equestria Girls zsebes tolltartó - Jelenlegi ára: 2 290 Ft

Alex & Emma DVD - Jelenlegi ára: 1 Ft
A film egyszer nézett, kifogástalan állapotban van.
A DVD előre egyeztetett helyen és időben személyesen átvehető Budapesten, illetve ajánlott levélként postázhatom is.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-10-18 14:32 . Alex & Emma DVD - Jelenlegi ára: 1 Ft

Falvédő kézi kelim - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Falvédő kézi kelim
170 cm X 60 cm rojt 15 cm
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-18 10:51 . Falvédő kézi kelim - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
170 cm X 60 cm rojt 15 cm
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-18 10:51 . Falvédő kézi kelim - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
H. FALTERMEYER : AXEL F 12" MAXI - Jelenlegi ára: 499 Ft
HAROLD FALTERMEYER : AXEL F / THE M&M MIX /
258 989-0 MADE IN GERMANY 1984.
VG+/VG
GYŰJTEMÉNY KIÁRUSÍTÁS!
EREDETI NEM MÁSOLT
Jelenlegi ára: 499 Ft
Az aukció vége: 2015-10-10 22:08 . H. FALTERMEYER : AXEL F 12" MAXI - Jelenlegi ára: 499 Ft
258 989-0 MADE IN GERMANY 1984.
VG+/VG
GYŰJTEMÉNY KIÁRUSÍTÁS!
EREDETI NEM MÁSOLT
Jelenlegi ára: 499 Ft
Az aukció vége: 2015-10-10 22:08 . H. FALTERMEYER : AXEL F 12" MAXI - Jelenlegi ára: 499 Ft
Vászon kép, ősz, erdő, rét, kerítés, öreg kerítés - Jelenlegi ára: 1 920 Ft
Vászon nyomat
Méret: 40x60 cm-es.
F 1664
Biztonságos csomagolás papírhengerben.
Ez az eredeti hű nyomat valódi festővászonra készült, időtálló, lehet feszítő keretre tenni, hátlapra ragasztani és keretezni vagy akár a falra ragasztani tapéta szerűen. A fenti keretezési módozatok mindegyike kedvező áron szerepel aukcióim között. Kérésére megírom ezen aukciók számát.
Érdemes figyelemmel kísérni a többi aukciómat is!
Külföldre is postázok.
Kérdésére szívesen válaszolok.
Viszontlátásra!
Jelenlegi ára: 1 920 Ft
Az aukció vége: 2015-10-18 21:33 . Vászon kép, ősz, erdő, rét, kerítés, öreg kerítés - Jelenlegi ára: 1 920 Ft

Pulzusmérő karóra sportolóknak kerékpárosoknak - Jelenlegi ára: 10 670 Ft
Pulzusmérő karóra
Ez a pulzusmérő karóra ideális minden szabadidős sportoló számára, aki egészségesen és hatékonyan kíván edzeni.
A beállított pulzus határérték(felső) elérését csipogással jelzi, így az edzésnek megfelelő tartományban tartható a pulzus.
Méri az edzés idejét és átlag pulzusszámot is automatikusan számol az óra.
Jellemzők:
- vezeték nélkül észleli a szívveréseket, az adó frekvenciája AM5. 3 KHz.
- idő kijelzés: óra, perc, másodperc
- ébresztés, időzítés funkció
- riasztás funkció, amikor a szívverés meghaladja a felső határértékeket (60-220)
- Időmérés: max. 23 óra 59 perc 59 másodperc
- 12/24 óra kijelzés formátum
- kapcsolható háttérvilágítás
- kényelmes gumi szíj
- mellkaspánt tápellátás: 1x CR2032 elem
12092660
Jelenlegi ára: 10 670 Ft
Az aukció vége: 2015-10-18 10:52 . Pulzusmérő karóra sportolóknak kerékpárosoknak - Jelenlegi ára: 10 670 Ft

Visszajelző lámpák - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Orosz gyártmányú visszajelző lámpák. A szovjet páncélosokba szerelték ezeket a tipusokat. 7 db, az ár az összesre értendő. Nézz körül nálam!
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-18 17:57 . Visszajelző lámpák - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-18 17:57 . Visszajelző lámpák - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
bukósisak 2 db + motoros tároló doboz - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
2 db bukósisak+motoros doboz eladó.
Kérésre bontom a csomagot és külön aukciót indítok a termékekre.
Minden kérdésre válaszolok csere érdekel, szükség esetén ráfizetek.
Elöbb is zárhatom az aukciót.
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 23:39 . bukósisak 2 db + motoros tároló doboz - Jelenlegi ára: 15 000 Ft

Samsung i9505 GALAXY S4 FEHÉR FÜGGETLEN DOBOZOS - Jelenlegi ára: 57 900 Ft
Samsung GALAXY S4 készülék eladó !!! MEGKÍMÉLT SZÉP ÁLLAPOTBAN , FÓLIÁS !!! FEHÉR SZÍNBEN!!! KÁRTYA FÜGGETLEN !!! TARTOZÉKOKKAL EGYÜTT, DOBOZOS!!! BOLTI GARANCIÁVAL ! Az árba más készüléket beszámítunk! Budapest területén díjmentesen házhoz megyünk! Vidékre postai utánvétel megoldható!
Jelenlegi ára: 57 900 Ft
Az aukció vége: 2015-10-04 10:40 . Samsung i9505 GALAXY S4 FEHÉR FÜGGETLEN DOBOZOS - Jelenlegi ára: 57 900 Ft
Jelenlegi ára: 57 900 Ft
Az aukció vége: 2015-10-04 10:40 . Samsung i9505 GALAXY S4 FEHÉR FÜGGETLEN DOBOZOS - Jelenlegi ára: 57 900 Ft
Krepp papír 50x200cm 23 féle választható szín - Jelenlegi ára: 79 Ft
Jó minőségű, 50cm x 200cm-es dekorációs tekercses krepp papír.
Választható színek: banánsárga, barna, bordó, ciklámen, citrom, fehér, fekete, lila, sötétkék, középkék, mályva, mélykék, zöld, napsárga, narancs, piros, rózsaszín, sötétzöld, szürke, világos kék, világos lila, világos rózsaszín, világos zöld.
Kérem, hogy vásárlás után adja meg, melyikből szeretne (és mennyit) - tehát vegyesen is kérhető!
A krepp papír kapható ezüst vagy arany színben is, de más az ára, más termékkódon árusítom!
10db feletti mennyiséget csak postacsomagként tudok küldeni a termék méretei miatt!
Nagyobb mennyiségben vásárlókat (akár több száz darab) is ki tudok szolgálni, kérem, hogy erre vonatkozó igényüket vásárlás előtt jelezzék számomra!
A terméket annak kifizetésétől számított 2 napon belül tudom küldeni vagy Szarvason személyesen is ! átvehető.
Ha több terméket vásárol nálam, sokkal kedvezőbb a szállítási költség!
A szállítási költség a csomag súlyától függ.
Elege van a magas bolti árakból? Akkor érdemes megnézni a többi termékemet is! : )
Kérem, hogy vásárlás előtt érdeklődjön a szállítási költségről,
ha ebből a termékből (vagy egyéb termékeinkből is) több darabot
szeretne vásárolni, mert a Vatera rendszere a beállított szállítási költséget
egyszerűen összeszorozza a vásárolt mennyiséggel - ami persze nem valós.
Nálam természetesen csak a valós szállítási költséget kell kifizetni!
Jelenlegi ára: 79 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 19:35 . Krepp papír 50x200cm 23 féle választható szín - Jelenlegi ára: 79 Ft

overall - Jelenlegi ára: 6 500 Ft
EDGE márkájú vízhatlan, szélálló, légáteresztő nagyon jó minőségű gyermek overáll. TEljesen újszerű, már kicsi volt, amikor kaptuk!!!
Új ára 16. 000 Ft
Teljes hossza 89 cm
lábhossz: 59 cm-deréktól
karhossz : 40 cm
Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 18:28 . overall - Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Új ára 16. 000 Ft
Teljes hossza 89 cm
lábhossz: 59 cm-deréktól
karhossz : 40 cm
Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 18:28 . overall - Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Sony Xperia M - Jelenlegi ára: 32 000 Ft
Alig - pár hónapot - használt, tökéletesen karc- és sérülésmentes állapotú (a fotón a kijelzőt védő fólia alatti buborékok láthatók, de ha szükséges, leveszem és anélkül is készítek fotót), kártyafüggetlen, kiválóan működő készülék töltővel, gyári dobozában.
Jelenlegi ára: 32 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-18 15:48 . Sony Xperia M - Jelenlegi ára: 32 000 Ft
Jelenlegi ára: 32 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-18 15:48 . Sony Xperia M - Jelenlegi ára: 32 000 Ft
díszpárna huzat, takaró, szőnyeg - Jelenlegi ára: 4 800 Ft
Lila, bordó árnyalatok Rajongóinak!
Eladom: egymással jól kombinálható 2db 40*40cm-es pink ill.
2db 40*40cm-es rózsaszín párnahuzatom,
1db 70 cm kör alakú mikroszálas szőnyegem,
1db 150*240cm-es színben harmonizáló különböző kockás ill.
1db 120*200cm-es pink egyszínű, csak dísznek használt takarómat.
Akár hálószobában vagy nappaliban is jól mutatnak.
Jelenlegi ára: 4 800 Ft
Az aukció vége: 2015-10-04 09:34 . díszpárna huzat, takaró, szőnyeg - Jelenlegi ára: 4 800 Ft

Baby Control BC-200 légzésfigyelő - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Baby Control Digital BC-200 légzésfigyelő. Egy gyermek használta.
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 15:17 . Baby Control BC-200 légzésfigyelő - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 15:17 . Baby Control BC-200 légzésfigyelő - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
gyári kipufogó Honda CBF125 - Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Használt de újszerű, sérülésmentes, gyári kipufogó rendszer Honda CBF125 2009-2013-ig .
jó állapotban sport kipufra csere miatt
Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2015-10-06 19:14 . gyári kipufogó Honda CBF125 - Jelenlegi ára: 9 990 Ft
jó állapotban sport kipufra csere miatt
Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2015-10-06 19:14 . gyári kipufogó Honda CBF125 - Jelenlegi ára: 9 990 Ft
1 db forgó tükörgömb - Jelenlegi ára: 28 000 Ft
1 db tükörgömb forgatómotorral!
Kérem nézze meg egyéb termékeimet is!
Jelenlegi ára: 28 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 22:01 . 1 db forgó tükörgömb - Jelenlegi ára: 28 000 Ft
Kérem nézze meg egyéb termékeimet is!
Jelenlegi ára: 28 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 22:01 . 1 db forgó tükörgömb - Jelenlegi ára: 28 000 Ft
GÖRGŐS PAPÍRVÁGÓ - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
ELADÓ A KÉPEN LÁTHATÓ CMR-350 GÖRGŐS PAPÍRVÁGÓ NAGYO JÓ ÁLLAPOTBAN VAN
VÁGÁSI HOSSZ: 35 CM NORMÁL A/4-ES PAPÍRT 6 LAPOT ELVÁG EGYSZERRE VASTAGABBAT EGYESÉVEL JÓ VÁGNI
A KÉK ALÁTÉTRE KELL TENNI A VÁGNIVALÓT RÁTENNI A VONALZÓS, VÁGÓRÉSZT, JÓL LENYOMNI NE MOZDULJON EL
VÉGIGHÚZNI ÉS KÉSZ A VÁGÁS
IRODÁBA, OTTHONI FELHASZNÁLÁSRA IS ALKALMAS FÉNYKÉPEKET IS LEHET VELE VÁGNI
KÉS AMI BENNE VAN BOROTVA ÉLES KÖNNYEN KIVEHETŐ 5, 6, 7-ES KÉPEN LÁTHATÓ
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL CORVIN MOZINÁL
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 21:03 . GÖRGŐS PAPÍRVÁGÓ - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Kúpcsiga az atlanti térségből - Jelenlegi ára: 500 Ft
Kupcsiga szép példány 10cmnagyságú..
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 00:22 . Kúpcsiga az atlanti térségből - Jelenlegi ára: 500 Ft
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 00:22 . Kúpcsiga az atlanti térségből - Jelenlegi ára: 500 Ft
kapu, ajtó kitámasztó fém ajtóbecsapódás ellen új - Jelenlegi ára: 200 Ft
Köszöntelek!
Ezen az aukción egy darab nem használt, csomagolás nélküli
kapu, vagy ajtó, fém kitámasztó-ra licitálhatsz!
A kitámasztót a kapu, vagy az ajtó aljára kell felszerelni.
Amikor arra van szükség, hogy a kapu ne csapodjon be, akkor csak egyszerűen le kell hajtani, majd amikor már nincs erre szükség, csak fel kell hajtani.
Ez egy nagyon egyszerű, rugós szerkezet.
a kitámasztó súlya: 23 dkg,
a kitámasztó rész hossza: 15 cm.
Amennyiben több darabra van szükséged, kérlek írj, és akkor felteszek egy másik terméklapot.
Csere nem érdekel, viszont étkezési jegyet is elfogadok.
Licitet nem törlök.
Előzetes egyeztetés utáni személyes átvétel esetén Zugló. (A volt APEH, most NAV környéke. )
Kérem, hogy az átvételt 10 napon belül bonyolítsuk le.
Kérésre postázom, a termék súly szerint a hatályos postai díjszabás szeri! nt, a pénz beérkezését követő 1-2 munkanapon belül.
Minden terméket csak AJÁNLVA postázok, sima feladást NEM vállalok!
Köszönöm, hogy végigolvastál! További szép napot kívánok!
Jelenlegi ára: 200 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 22:34 . kapu, ajtó kitámasztó fém ajtóbecsapódás ellen új - Jelenlegi ára: 200 Ft

2015. szeptember 26., szombat
Távközléstechnikai kézikönyv - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Távközléstechnikai kézikönyv címu könyv.
Muszaki Könyvkiadó, 1979.
Vászon keménykötés.
Jó állapotú antikvár könyv.
Személyes átvétel Budapesten az V. Múzeum körúton lehetséges.
Ajánlott levélként elore utalás után a mindenkori postai díjszabás alapján.
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 09:39 . Távközléstechnikai kézikönyv - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

18k Gyémánt Colosseum Briliáns Gyűrű - Jelenlegi ára: 4 067 000 Ft
Brutálisan gyönyörű, hihetetlenül ragyogó gyémánt ékszer remekmű!
Kérem, tekintse meg a többi aukciónkat is!
Személyesen átvehető Ékszer és drágakő galériánkban, II. kerületben keddtől-péntekig 12-18 óráig. Személyes átvételnél megtekinthetők valóban egyedi és különleges arany és ezüst ékszereink, drágaköveink, jegygyűrűink, karikagyűrűink.
Törtarany és törtezüst beszámítás, akár a teljes vételár erejéig!
CERTIFIKÁTTAL ÉS SZÁMLÁVAL!!!
-anyag: fehérarany
-finomság: 750 (18k)
-tömeg: 12, 2g
-méret: egyéni méretre igazítás!
-szélesség: 12, 55mm
-fémjel: magyar
-drágakő: Gyémánt (valódi, természetes)
-össz. tömeg: 7, 50ct !!!
-csiszolás: briliáns
-tisztaság: VS1
-szín: H/Wesselton/fehér
Jelenlegi ára: 4 067 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 17:12 . 18k Gyémánt Colosseum Briliáns Gyűrű - Jelenlegi ára: 4 067 000 Ft
My Audio 7"-os tablet pc sérült - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Eladó a képen látható 7"-os My Audio tablet sérülten .
Hiba : Berepedt az érintőpanelje ezért érintésre nem reagál.
Itt vaterán pár ezer forintért kapható hozzá , de nekem nincs már szükségem rá épp ezért ez másra háruló feladat kör . Más hibája nincsen . Köszönöm , hogy benézett és kérem tekintse meg a többi termékemet is . Szép napot .
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 18:34 . My Audio 7"-os tablet pc sérült - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Tolókaros háromkerekü baba bicikli(KIKA) - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Eladó a képeken látható, KIKÁ-ban vásárolt tolókaros baba bicikli . A tolókar hossza állítható, az ülésen van biztonsági öv , a kormányt le lehet fixálni hogy tolásnál a baba ne tudja elforgatni , a pedált ki lehet iktatni így nem forog vele a gyerek lába hanem mint lábtartó funkcionál .
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 14:08 . Tolókaros háromkerekü baba bicikli(KIKA) - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Aláírókönyv, A4, 18 részes, karton, LEITZ "Desi... - Jelenlegi ára: 4 835 Ft
Aláírókönyv, A4, 18 részes, karton, LEITZ "Design", fehér
Termék azonosító: 241415
- kiváló minőségű aláírókönyv szerződések, számlák és egyéb jóváhagyást igénylő dokumentumok rendszerezéséhez
- egyedülálló megjelenés és friss színvilág a modern irodai környezet számára
- elegáns megjelenés
- selyemfényű, laminált borító a tartós használat érdekében
- 18 merev elválasztólap speciális érdes felülettel, mely megakadályozza a lapok kicsúszását
- címketartó az aláírókönyv megszemélyesítéséhez (pl. az osztály vagy a személy nevének feltüntetéséhez)
- lyukak az elválasztólapok közepén a tartalom ellenőrzésére
- 90%-a 100%-ban újrahasznosított anyagból
- elválasztólapok a lapozást elősegítő fülekkelMennyiség: 1 db(Egységár: 4 835 Ft/db)
Státusz
Külső raktáron
Szállítási idő
1-3 munkanap
Vidéki PPP-ra a szállítás +1 munkanap!
Szállítási díjak
Futárszolgálat: 990 Ft
Pick Pack Pont: 590 Ft
Webox: 590 Ft *
megrendelésenként (nem termékenként)
20 000 Ft felett Ingyenes!
* maximum: 25 kg, 41x38x64 cm! Megrendelésnél a megjegyzésben kell jelölni a terminált; fizetés csak előre utalással lehetséges.
Fizetési módok
Készpénzben (utánvéttel)Előre utalással
Jelenlegi ára: 4 835 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 . Aláírókönyv, A4, 18 részes, karton, LEITZ "Desi... - Jelenlegi ára: 4 835 Ft
Fa pipa (1/p) - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Faragott pipa a képek szerint.
Ha valami nem világos, vásárlás előtt kérdezzen!
Megkérem a kedves vevőt, hogy 3 napon belül vegye fel velem a kapcsolatot, majd az üzletet 8 napon belül bonyolítsuk le !
Személyesen Szeged belvárosában a Hősök Kapuja közelében, előre egyeztetett időpontban vehető át.
Hetente egy-két alkalommal tudok elmenni a postára.
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 18:37 . Fa pipa (1/p) - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Bill Wolfer - Papa Was A Rollin Stone 12" maxi LP - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Eredeti LP ! Borító képen látható, lemez hajszál karcos (EX) állapotban.
Nagyon sok lemezem van, szinte minden műfajban, itt megnézheted őket:
LP, SP-k:
http: //zene. vatera. hu/zene/bakelit_sp_lp/index_c380. html? cm=1&obd=2&us=apuska2
CD-k:
http: //zene. vatera. hu/zene/cd/index_c193. html? cm=1&obd=2&us=apuska2
Postaköltség: postai dijszabás szerint.
Utánvét nincs. Csere nem érdekel.
Személyes átvétel esetén a termék leütését követő 10 napon belül át kell venni a terméket.
Postai úton történő átvétel esetén a termék leütését követő 7 napon belül kell az utalást megtenni.
A pénz beérkezése után 3 napon belül postázom a terméket.
Ha ezek a feltételek nem felelnek meg, kérlek ne üsd le a terméket, ellenkező esetben negatív értékelést adok.
Kérdésekre szívesen válaszolok!
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 17:25 . Bill Wolfer - Papa Was A Rollin Stone 12" maxi LP - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Régi falvédő - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Régi falvédő parasztházba. Mérete: 150cm széles, 60 cm magas+6cm rojt.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 19:06 . Régi falvédő - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 19:06 . Régi falvédő - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
WELLNESS 5CD BOX - Jelenlegi ára: 4 800 Ft
ELADÓ AZ ALÁBBI CD:
WELLNESS 5CD BOX:
-INNER SILENCE
-CALM DOWN
-RELAXING MOMENTS
-TIME TO CHILL
-POWER & BALANCE
Jelenlegi ára: 4 800 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 17:42 . WELLNESS 5CD BOX - Jelenlegi ára: 4 800 Ft
WELLNESS 5CD BOX:
-INNER SILENCE
-CALM DOWN
-RELAXING MOMENTS
-TIME TO CHILL
-POWER & BALANCE
Jelenlegi ára: 4 800 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 17:42 . WELLNESS 5CD BOX - Jelenlegi ára: 4 800 Ft
SEIKO Chromatic tuner hangológép - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
SEIKO Chromatic tuner hangológép
típus: ST 747
méret
11x6x2 cm
elem nélkül adom
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 18:20 . SEIKO Chromatic tuner hangológép - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
típus: ST 747
méret
11x6x2 cm
elem nélkül adom
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 18:20 . SEIKO Chromatic tuner hangológép - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Malaguti Ciak 125-150 bukósisak tartó - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Malaguti Ciak 125-150 2003 utáni bontott gyári alkatrész. Kép szerinti állapot!!!
KÉREM A VÁSÁRLÁST KÖVETŐEN ÍRJON E-MAILT, TELEFONON RITKÁN VAGYOK ELÉRHETŐ!!!!! !!!!! !!!!
A TERMÉKEK HASZNÁLT, BONTOTT ALKATRÉSZEK!!!!! !
A leütést követően szükséges az egyeztetés a termék megléte és állapota felől. Sok termékünk van, és van ami csak leütést követően kerül kibontásra, így állapotát nem tudjuk rögtön. Ezt a negatív értékelés elkerülése végett és a félreértések végett kérem figyelembe venni!!!!! !!!!
TERMÉKGARANCIA NINCS, VISSZAVÁSÁRLÁS NINCS!!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!! Kérem leütésnél ezt figyelembe venni!!!!! !!!!
Személyesen átvehető: H-P 9-18-ig, Szo 9-14-ig.
Postai úton: utalást követően 3munkanapon belül, utánvételesen nem postázok . ( Szállít! ási költség és postázási cím egyeztetése után! )
A terméket 2hétig tudom elrakni, ha addig nincs átvéve, visszatöltöm a vatera piacterére és negatív értékelést készítek.
Köszönöm szépen a vásárlást, további jó vaterázást!!!!! !!!!! !!!
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 10:29 . Malaguti Ciak 125-150 bukósisak tartó - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Cukor Nád Magok Cukornád 10 db mag - Jelenlegi ára: 300 Ft
Területén zömök, illesztésű, rostos szára, hogy cukorban gazdag. Vesszők elérheti 6-18 méter. A évelő fűféle, a lé lehet készíteni, Rum, Syrup kristálycukrot, Rock Candy, és a szintén jó állatállomány takarmány. Termesztési módszer: Seed áztató vízzel vagy 2% meszes vízzel átitatott 1-2 nap. Minden 100 cm-es ültetés cukornád ültetés cukornád horony 5-6, mu vetés kettős rügy palánta cukornád fajok 3000-3500. Sugarcane sortávolság követelmények 40 cm, előnyös a szellőzést lélegző, a területen menedzsment követően planting. Sugarcane fajok vissza a talajtakaró mélysége általában 5 cm. Cane fajták legyen lapos telepítési árokba, rügyek az oldalsó és a hátsó borító talaj magról első fény nyomása után a sírt, hogy menjen vissza a földre, a tömörödés, és a gyökerek.
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 20:26 . Cukor Nád Magok Cukornád 10 db mag - Jelenlegi ára: 300 Ft
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 20:26 . Cukor Nád Magok Cukornád 10 db mag - Jelenlegi ára: 300 Ft
KRESS akkus fúró és cs.behajtó és kardfűrész 13.2V - Jelenlegi ára: 1 001 Ft
A gépek paraméterei:
A fúrógép adatai:
- 13. 2V
- 2 mechanikai sebességes(0-350; 0-1400)
- motorfékes
- 7 nyomatékállítás
- jobbra-balra fúrás
Kardfűrész:
- 13. 2V
- szerszám nélküli penge befogás
- egy előtolás választás
- a gép jó!
1 db közös jó akkumulátorral, és adok hozzá egy rosszat is, ami javítható, ill. szétcsavarozható. Továbbá 1 db egy órás közös gyorstöltő.
Jelenlegi ára: 1 001 Ft
Az aukció vége: 2015-09-30 21:20 . KRESS akkus fúró és cs.behajtó és kardfűrész 13.2V - Jelenlegi ára: 1 001 Ft
Quechua női túranadrág M-L - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eredeti fekete, könnyű anyagból készült Quechua túranadrág, nagyon szép állapotban.
A szára térd alatt lecipzározható illetve szényitható, oldalzsebbel
hossz: 98 cm
derék: 39 cm
csípő: 48 cm
Nem rugalmas anyag.
Saját kinőtt, keveset használt, szép állapotban lévő ruháim.
Kérlek, hogy a mért értékeket vedd figyelembe.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 17:09 . Quechua női túranadrág M-L - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

1705 CM - KASSA - II. Rákóczi F. POLTURA ! RITKA ! - Jelenlegi ára: 2 568 Ft
KASSAI - CM - veret.
RITKA .
LICITET NEM TÖRLÖK !
KÜLFÖLDRE NEM POSTÁZOK !
Kérem nézze meg a többi termékemet is ! brokee77
Jelenlegi ára: 2 568 Ft
Az aukció vége: 2015-10-06 20:19 . 1705 CM - KASSA - II. Rákóczi F. POLTURA ! RITKA ! - Jelenlegi ára: 2 568 Ft

Ködgép, Renkforce A-2001 - Jelenlegi ára: 61 790 Ft
Ködgép, Renkforce A-2001
Főbb jellemzők
1, 9 l tartály méret
Leírás
Ködgép kellő erővel diszkókba, klubokba, előadásokhoz stb.
Jellemzők
Speciális pumpa technika akadályozza meg a ködgép csöveinek eltömítődését
DMX vezérlés
Beállítható ködképzési idő és ködmennyiség.
Szállítás tartalma
Vezetékes távirányító 4, 3 m vezetékkel.
Műszaki adatok
Üzemi feszültség: 220 - 240 V, 50 Hz
Utánfűtési idő: 4 mp
Tartály űrtartalma: 1. 9
Súly: 6. 3 kg
Szín: Fekete
Méret, szélesség: 305 mm
Méret, magasság: 190 mm
Méret, hossz: 426 mm
Ködtartam: 10 mp
Kilökési távolság: 5 m
Kilökési mennyiség: 990 m? /min
Felmelegedési idő: 2 perc
Megrendelés esetén a termék 5-6 munkanap alatt érkezik raktárunkba Európai partnerünktől, a terméket ezt követően szállítjuk ki! A termék cikkszáma: 1221085
Jelenlegi ára: 61 790 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 . Ködgép, Renkforce A-2001 - Jelenlegi ára: 61 790 Ft

50X35 cm-es barackszínű párnahuzat - Jelenlegi ára: 680 Ft
Termékmegnevezés: 50X35 cm-es barackszínű párnahuzat
Termékleírás:
Kedves Vásárlóink !
Kérjük, figyelmesen olvassa el az aukció oldalán leírtakat. Folyamatosan megújuló árukészlettel várjuk Önöket. Kínálatunkban főként alig használt márkás gyermekruhákat, kiegészítőket, cipőket, játékokat, sportfelszerelést talál.
A megrendelés leadásakor kiválaszthatja az Önnek megfelelő szállítási módot. Ezek a következők: 1. Személyes átvétel: Bp. XI. ker., Albertfalva u. -i és Fonyód u-i villamosmegállók között. Nyitva tartás: H-CS: 9-17, P: 9-14 2. Ajánlott levélként/csomagként a Magyar Posta által
Mivel termékeink tömeges feltöltéssel kerülnek fel az aukciós portálra, ! így a feltüntetett postaköltség automatikusan kerül minden termékhez, ami nem minden esetben fedi a valóságot. Aukciózáráskor mindenkinek írok egy pontos végösszeget. Amennyiben nem biztos benne, hogy milyen postaköltséggel tudom küldeni az árut, kérem, kérdezzen! Utólagos reklamációt emiatt nem tudok elfogadni. Kérem az alábbi a táblázatot figyelembe venni: 100 g-ig: 490 Ft 250 g-ig: 525 Ft 500 g-ig: 725 Ft 2000 g-ig: 950 Ft 5000 g-ig: 1150 FtA Felicity Bababolt termékeit más internetes oldalakon, illetve a boltban is forgalmazzuk. Igyekszünk a bolt készletét az internetes oldalakon is naprakészen tartani, de sajnos ritkán előfordulhat, hogy a megrendelt termék már nincs meg. Emiatt szíves elnézését és meg! értését kérjük.
Jelenlegi ára: 680 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 14:25 . 50X35 cm-es barackszínű párnahuzat - Jelenlegi ára: 680 Ft
Columbia Vertex nadrág, túranadrág, S-es - Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Keveset használt 4-5 alkalommal Columbia nadrág 3/4-es S-es, hibátlan, nagyon szép állapotban.
Hossza: 80 cm
Derékszélesség: 38 cm
Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Az aukció vége: 2015-10-16 10:47 . Columbia Vertex nadrág, túranadrág, S-es - Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Hossza: 80 cm
Derékszélesség: 38 cm
Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Az aukció vége: 2015-10-16 10:47 . Columbia Vertex nadrág, túranadrág, S-es - Jelenlegi ára: 2 600 Ft
ÚJ TECHNIKA 86/3 - Jelenlegi ára: 450 Ft
DR. DERZSI ANDRÁS : ÚJ TECHNIKA 86/3
Kiadás éve: 1986
Kiadó: MŰSZAKI KÖNYVKIADÓ
Oldalszám: 191
Jelenlegi ára: 450 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 11:39 . ÚJ TECHNIKA 86/3 - Jelenlegi ára: 450 Ft
Kiadás éve: 1986
Kiadó: MŰSZAKI KÖNYVKIADÓ
Oldalszám: 191
Jelenlegi ára: 450 Ft
Az aukció vége: 2015-10-17 11:39 . ÚJ TECHNIKA 86/3 - Jelenlegi ára: 450 Ft
Budmil tolltartó Új!!!!! - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Teljesen új, csak nem kell a kisebbiknek fiamnak, mivel nem focis. Az ára több, mint duplája volt. Sajnos tudom, hogy onnantól, hogy elhozom a boltból, min 50% csökkenés.
Ez már igazi nagyfiús. Alul tépőzárral összefogható az egész. Elöl tépőzáras zseb "csetreszeknek" , ill. cipzáros zseb -pl. radír tartónak.
Belül van egy nagy zseb, ami tépőzáras, ide is mindenfélét lehet pakolni. A cipzáros rész pedig a tollaknak, ceruzáknak szolgál jó célt.
Szép sötétkék, piros, ezüst színű.
Rengeteg ruha és cipő kerül eladásra gyermekeimről, melyeket folyamatosan töltök fel oldalamra.
Köszönöm szépen, hogy benéztél oldalamra, további kellemes böngészésst kívánok mindenkinek!
Licitet nem törlök!
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2015-10-10 04:45 . Budmil tolltartó Új!!!!! - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Ólomkristály hamutartó 145x40 mm - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Ólomkristály hamutartó 145x40 mm Személyes átvétel Gödöllőn
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-01 06:46 . Ólomkristály hamutartó 145x40 mm - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-01 06:46 . Ólomkristály hamutartó 145x40 mm - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Gyöngy kutya - Jelenlegi ára: 1 Ft
Kb. 8 cm-es.
Csak személyes átvétel lehetséges a III. kerületi megadott címen. (NEM POSTÁZOK!!!! )
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-10-01 18:30 . Gyöngy kutya - Jelenlegi ára: 1 Ft
Csak személyes átvétel lehetséges a III. kerületi megadott címen. (NEM POSTÁZOK!!!! )
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-10-01 18:30 . Gyöngy kutya - Jelenlegi ára: 1 Ft
Nissan Almera N16 gyári embléma jel - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Nissan Almera N16
a motorháztetőre való gyári embléma.
A ragasztó nem tartozék!
Postázva Angliából.
A sima légipostaköltség 1500 Ft.
Az autóról készült kép csak illusztráció!
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-16 21:48 . Nissan Almera N16 gyári embléma jel - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

2015. szeptember 25., péntek
Aláöltözet thermoaktív SPAIO sportruha ÚJ! - Jelenlegi ára: 5 990 Ft
SPAIO az olasz sportruházat márkája.
Háromdimenziós rugalmasság (stretch minden irányban). A megfelelő méretű ruha garantálja a tökéletes illeszkedést a testhez. Az egyedülálló, kétrétegű szövet szerkezete kombinálva a lapos varrás technológiával biztosítja a nedvesség és a verejték elvezetését a külső rétegbe, úgy, hogy a bőr mindig száraz marad(belső réteg) és megtartja a hőt. Dryarn technológia: Víztaszító, gyorsan szárad. A rost víztaszító polipropilénből készül. A puha fonal egyedi baktérium-és gombaölő tulajdonságokkal rendelkezik.
technikai aláöltöző, “ AIR FLOW CONTROL” funkcióval, amely segít a testhőmérsékletet egyenletes szinten tartani sport és szabadidős tevékenység közben függetlenül a külső hőmérséklettől. Melegben nedvességeltávolító, a keletkezett izzadtságot elvezeti az anyag külső felületére, a testet szárazon tartja, így ! biztosítja a komfortérzetet. Kiképzéséből fakadóan diffúziós felülete négyszerese a pamuténak és jellemzően kétszerese a többi hasonló anyagnak, így az izzadtság elvezetésével hatékonyabban hűti a testet. Hidegben, mivel szorosan illeszkedik használója testéhez, megakadályozza a túlzott hő leadást, a testet melegen tartja.
A következő sportokhoz ajánlott: sielés, korcsolya és egyéb téli sportok, kerékpározás, motorozás, atlétika, hegymászás, túrázás, labdajátékok.
mag. mellbőség csípő
M 172-178 88-94 84-88
L 178-184 94-100 88-92
XL 184-190 100-106 92-96
Postaköltség 710ft
Jelenlegi ára: 5 990 Ft
Az aukció vége: 2015-09-26 15:03 . Aláöltözet thermoaktív SPAIO sportruha ÚJ! - Jelenlegi ára: 5 990 Ft

Cserecímke, iratrendezőhöz, öntapadó, 33x153 mm... - Jelenlegi ára: 470 Ft
Cserecímke, iratrendezőhöz, öntapadó, 33x153 mm, DONAU, fehér
Termék azonosító: 68464
- A4 méretű iratrendezőkhöz
- fehér színMennyiség: 1 db(Egységár: 470 Ft/db)
Státusz
Külső raktáron
Szállítási idő
1-3 munkanap
Vidéki PPP-ra a szállítás +1 munkanap!
Szállítási díjak
Futárszolgálat: 990 Ft
Pick Pack Pont: 590 Ft
Webox: 590 Ft *
megrendelésenként (nem termékenként)
20 000 Ft felett Ingyenes!
* maximum: 25 kg, 41x38x64 cm! Megrendelésnél a megjegyzésben kell jelölni a terminált; fizetés csak előre utalással lehetséges.
Fizetési módok
Készpénzben (utánvéttel)Előre utalással
Jelenlegi ára: 470 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 . Cserecímke, iratrendezőhöz, öntapadó, 33x153 mm... - Jelenlegi ára: 470 Ft
Kemetic Just - Highways And Mindwaves 12" Maxi - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
A képeken látható állapotban.
- használt (hajszál és porkarcok előfordulhatnak, látható sérülés nincs rajta)
LICITET NEM TÖRLÜNK!
Személyes átvétel:
Hétfőn, szerdán és pénteken 10-17-ig között a Budafoki út elején található üzletünkben.
Postaköltség:
Az aktuális postai dijszabás szerint.
Utánvéttel nem küldünk!
A pénz beérkezése után 3 munkanapon belül postázzuk a terméke(ke)t.
Kérjük a fentieket tudomásul venni és elfogadni!
Kérdésekre szívesen válaszolunk!
Eredeti, nem másolt!
Az itt található termékek az aukció ideje alatt NEM vásárolhatók meg az üzletünkben.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-16 14:23 . Kemetic Just - Highways And Mindwaves 12" Maxi - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Antik tajtékpipa 32998/4 - Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Kisméretű tajtékpipa újszerű állapotban eredeti bőr tokjában.
A fej anyaga tajték
Gyűrű ezüst
Állapot használt
Méret 2 x 6 x 9 cm.
Fizetési szállítási és egyéb feltételek az ismerj meg oldalamon!
Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-16 20:33 . Antik tajtékpipa 32998/4 - Jelenlegi ára: 25 000 Ft

Zsorzsett tekla - Pisztácia (4 mm) 50 db - Jelenlegi ára: 95 Ft
Dekorálj velünk!!
Ezek a gyöngyök szép kellékek mindenféle kreatív munkához.
Az ár 50 darabra vonatkozik!
(A zöldek és a sötétkék szín külseje csak mérsékelten rücskös! )
Jelenlegi ára: 95 Ft
Az aukció vége: 2015-10-16 09:38 . Zsorzsett tekla - Pisztácia (4 mm) 50 db - Jelenlegi ára: 95 Ft

Játék macska pálca egérrel 47cm - Jelenlegi ára: 855 Ft
Játék macska pálca egérrel 47cm
Termék azonosító: 171811
Mennyiség: 1 db(Egységár: 855 Ft/db)
Státusz
Külső raktáron
Szállítási idő
1-3 munkanap
Vidéki PPP-ra a szállítás +1 munkanap!
Szállítási díjak
Futárszolgálat: 990 Ft
Pick Pack Pont: 590 Ft
Webox: 590 Ft *
megrendelésenként (nem termékenként)
20 000 Ft felett Ingyenes!
* maximum: 25 kg, 41x38x64 cm! Megrendelésnél a megjegyzésben kell jelölni a terminált; fizetés csak előre utalással lehetséges.
Fizetési módok
Készpénzben (utánvéttel)Előre utalással
Jelenlegi ára: 855 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 . Játék macska pálca egérrel 47cm - Jelenlegi ára: 855 Ft
HAJCSAVARÓ - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
12 + 1 db. hajcsavaró van a készletben átmérője: 1 cm, hosszúsága: 5 illetve 7-8 cm.
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2015-10-02 12:16 . HAJCSAVARÓ - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2015-10-02 12:16 . HAJCSAVARÓ - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Marks&Spencer gyönyörű blúz felső tunika 12-18 hó - Jelenlegi ára: 990 Ft
Minőségi, nagyon szép M&S alkalmi tunika
Hibátlan, újszerű állapotban van!
Mérete: 12 - 18 hó
Váll: 21 cm
Ujj: 29 cm
Mell: 2x29 cm
Hossz: 38 cm
Személyesen a 7. ker-ben vagy a Lurdy házban tudnám átadni, ill. Kecskemétre is el tudom juttatni.
Most Tied lehet az eredeti ár töredékéért! A képek magukért beszélnek!
Állat- és füstmentes lakásból!
Ne hagyd ki!
Rengeteg márkás cuccot talász nálam!
Ide kattintva szétnézhetsz a többi aukcióm között is!!!
JÓ LICITÁLÁST!
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2015-10-16 07:03 . Marks&Spencer gyönyörű blúz felső tunika 12-18 hó - Jelenlegi ára: 990 Ft
kék hamutál - Jelenlegi ára: 400 Ft
HAGYATÉKBÓL SZÁRMAZNAK NÉZZE MEG EGYÉBB TERMÉKEIMET IS ÉRDEMES !
A képen látható állapotban!!!! Kérdezzen az eladótól!!! Használt termék!
Kérem a vásárlás után 1-héttel rendezze a fizetést, ha nem akkor akkor a vásárlástól számított 10-d-ik napon vissza teszem a terméket és automatikusan újra indítom!
VALAKINEK HA PROBLÉMÁJA VAN: UTAZÁS, ÉS BETEGSÉG, TERMÉSZETESEN AZ MÁS!!!
CSOMAGOLÁSI DÍJ NINCS!!!! TÖBB TERMÉK VÁSÁRLÁSNÁL EGYEDI KEDVEZMÉNY !!
Mindenkori aktuális Magyar Posta Zrt díj szabását alkalmazom, ami megtalálható a : "www. posta. hu" lapon.
KÉREM HA VAN KÉRDÉSE ÍRJON NEKEM! MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓ ÉRDEKÉT SZEMELŐT TARTVA KÖTÖK ÜZLETET!
NEM KÍVÁNOK SENKIT BECSAPNI, VAGY MEGTÉVESZTENI!!
A postai szállítás megoldható! Vásároljon több terméket és így magának is kedvezőbb az üzlet! Gyöngyösi termék!!! (M3-as mellett)
Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2015-10-16 14:12 . kék hamutál - Jelenlegi ára: 400 Ft

Gitártáska E-gitár - Jelenlegi ára: 6 170 Ft
Leírás
Párnázott, fekete színű, kotta-rekesszel és hordpánttal.
Megrendelés esetén a termék 5-6 munkanap alatt érkezik raktárunkba Európai partnerünktől, a terméket ezt követően szállítjuk ki!
A termék cikkszáma: 304298
Jelenlegi ára: 6 170 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 . Gitártáska E-gitár - Jelenlegi ára: 6 170 Ft

Y-kábell XLR-F/2 x XLR-M / 0,6 M - Jelenlegi ára: 6 170 Ft
Műszaki adatok
Dugó: XLR-anya/2 x XLR-apa
Hossza: 60 cm
Színe: fekete
Megrendelés esetén a termék 5-6 munkanap alatt érkezik raktárunkba Európai partnerünktől, a terméket ezt követően szállítjuk ki!
A termék cikkszáma: 300914
Jelenlegi ára: 6 170 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 . Y-kábell XLR-F/2 x XLR-M / 0,6 M - Jelenlegi ára: 6 170 Ft

Alkar-Csuklószorító M (Anatomic Help) - Jelenlegi ára: 1 665 Ft
Alkar-Csuklószorító M (Anatomic Help)
Termék azonosító: 266699
A kiváló minőségű elasztikus anyagból készült alkar- csuklószorító hatékony és erős tartást ad az ízületeknek. Mindennapos használatra és sportoláshoz egyaránt alkalmas.
Javasoljuk, hogy erős vagy tartós fájdalom esetén kérje ki orvosa tanácsát.
Anyagösszetétel: 60% poliészter, 20% lycra, 20% gumi.
Kezelési útmutató: kézzel mosható, semleges mosószerrel, legfeljebb 40°C-os vízben. Nem vasalható, nem fehéríthető, szárítógépben nem szárítható.
Ajánlott:
Megelőzésre
Sportolás közben
A termék orvostechnikai eszköznek minősül, egészségpénztár terhére elszámolható!
SIZE: S M L XL
Csukló kerület(cm) 10-13 14-17 18-22 23-28Mennyiség: 1 db(Egységár: 1 665 Ft/db)
Státusz
Külső raktáron
Szállítási idő
1-3 mu! nkanap
Vidéki PPP-ra a szállítás +1 munkanap!
Szállítási díjak
Futárszolgálat: 990 Ft
Pick Pack Pont: 590 Ft
Webox: 590 Ft *
megrendelésenként (nem termékenként)
20 000 Ft felett Ingyenes!
* maximum: 25 kg, 41x38x64 cm! Megrendelésnél a megjegyzésben kell jelölni a terminált; fizetés csak előre utalással lehetséges.
Fizetési módok
Készpénzben (utánvéttel)Előre utalással
Jelenlegi ára: 1 665 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 . Alkar-Csuklószorító M (Anatomic Help) - Jelenlegi ára: 1 665 Ft
Asztali kép - Jelenlegi ára: 999 Ft
Eredeti, Tunéziából származó, onnan hozott asztali kép, lakás dekoráció eladó.
Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2015-10-16 18:22 . Asztali kép - Jelenlegi ára: 999 Ft
Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2015-10-16 18:22 . Asztali kép - Jelenlegi ára: 999 Ft
Minőségi BLEND of America túra-szabadidő nadrág! S - Jelenlegi ára: 3 700 Ft
Minőségi BLEND of America túra-szabadidő nadrág! S Hossza: 105 B. szárhossz: 83 Derék: 38x2 Csípő: 49x2
Jelenlegi ára: 3 700 Ft
Az aukció vége: 2015-10-16 17:44 . Minőségi BLEND of America túra-szabadidő nadrág! S - Jelenlegi ára: 3 700 Ft
Jelenlegi ára: 3 700 Ft
Az aukció vége: 2015-10-16 17:44 . Minőségi BLEND of America túra-szabadidő nadrág! S - Jelenlegi ára: 3 700 Ft
Indiai, kézimunka, nagyméretű falvédő-életfa - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
110x152cm-es, rátétes varrású (kézimunka), az alp pamutvászon batikolt festésű.
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2015-10-15 18:08 . Indiai, kézimunka, nagyméretű falvédő-életfa - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2015-10-15 18:08 . Indiai, kézimunka, nagyméretű falvédő-életfa - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Infusion - Girls Can Be Cruel 12" Maxi - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
A képeken látható állapotban.
- használt (hajszál és porkarcok előfordulhatnak, látható sérülés nincs rajta)
LICITET NEM TÖRLÜNK!
Személyes átvétel:
Hétfőn, szerdán és pénteken 10-17-ig között a Budafoki út elején található üzletünkben.
Postaköltség:
Az aktuális postai dijszabás szerint.
Utánvéttel nem küldünk!
A pénz beérkezése után 3 munkanapon belül postázzuk a terméke(ke)t.
Kérjük a fentieket tudomásul venni és elfogadni!
Kérdésekre szívesen válaszolunk!
Eredeti, nem másolt!
Az itt található termékek az aukció ideje alatt NEM vásárolhatók meg az üzletünkben.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-16 14:23 . Infusion - Girls Can Be Cruel 12" Maxi - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Smoby Be Move Confort Micimackós tricikli (444188) - Jelenlegi ára: 19 990 Ft
Smoby Be Move Confort Micimackós tricikli (444188)
A Smoby Be Move Confort Micimackós tricikli (444188) már 10 hónapos kortól használható. Ez a Micimackós matricákkal díszített, fém vázas tricikli kislányoknak és kisfiúknak egyaránt alkalmas a biciklizés fortélyainak elsajátításához. Míg a kicsi nem tudja önállóan hajtani a triciklit, kényelmesen felteheti lábát a lábtartóra, a pedál és a kormány forgása kiiktatható, így a szülő tudja tolni a járgányt. Gumírozott kerekein csendesen gurul. A tolókar magassága 3 fokozatban állítható, ha már nincs rá szükség, könnyen leszerelhető. Amikor már egyedül is megy a pedálozás, a segédeszközök leszerelhetők, a lábtartó felhajtható, így a gyermek már önállóan tud tekerni. Az üléstávolság 2 pozícióban állítható, a tolókaron lévő táskában a legszükségesebb holmik tárolhatók. A szállításra alkalmas, hátsó kos�! �r billenthető, így a játszótérre érve a homokozó készlet könnyedén kiborítható belőle.
Méret: 52 x 52 x 68 cm
Ajánlott korosztály: 10 hónapos kortól
Kiknek ajánljuk: lányoknak és fiúknak
A termék raktárkészleten van, azonnal szállítható.
Jelenlegi ára: 19 990 Ft
Az aukció vége: 2015-10-15 18:33 . Smoby Be Move Confort Micimackós tricikli (444188) - Jelenlegi ára: 19 990 Ft
Szépséges kislány ruhacsomag Disney Next - Jelenlegi ára: 1 Ft
Itt egy gyönyörűséges kislány ruhacsomagra licitálhatsz!
Méretileg 0-3 hós kis Angyalkára való!: )
Rengeteg hasonló szépséges ruhacsomagokat töltök fel ebben a méretben! A ruhácskák mind első kézből valók, nem agyon használtak! Nagyon nagyon halvány folt előfordulhat, de átnéztem mindet és nem jellemző a ruhákra! Ha netán valamelyik használtabb lenne azt jelzem, de a nagyon használt ruhákat egy külön aukcióban hirdetem a játszós kategóriában: )
A terméket postázom is természetesen!
Licitet nem törlök!
OTP-s számlára lehet utalni!
Az aukció megnyerését követöen a nyertes vásárlónak emailt küldök az utalás részleteivel!
A kapcsolat tartás emailben, a telefont nem tudom mindig felvenni!
A pénz beérkezése után max 3 napon belül postázom!
Bármi kérdésed van írj nyugodtan!
Számlaszámom:
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-10-10 10:00 . Szépséges kislány ruhacsomag Disney Next - Jelenlegi ára: 1 Ft
Aláírókönyv, A4, 18 részes, karton, LEITZ "Desi... - Jelenlegi ára: 4 835 Ft
Aláírókönyv, A4, 18 részes, karton, LEITZ "Design", piros
Termék azonosító: 241848
- kiváló minőségű aláírókönyv szerződések, számlák és egyéb jóváhagyást igénylő dokumentumok rendszerezéséhez
- egyedülálló megjelenés és friss színvilág a modern irodai környezet számára
- elegáns megjelenés
- selyemfényű, laminált borító a tartós használat érdekében
- 18 merev elválasztólap speciális érdes felülettel, mely megakadályozza a lapok kicsúszását
- címketartó az aláírókönyv megszemélyesítéséhez (pl. az osztály vagy a személy nevének feltüntetéséhez)
- lyukak az elválasztólapok közepén a tartalom ellenőrzésére
- 90%-a 100%-ban újrahasznosított anyagból
- elválasztólapok a lapozást elősegítő fülekkeMennyiség: 1 db(Egységár: 4 835 Ft/db)
Státusz
Külső raktáron
Szállítási idő
1-3 munkanap
Vidéki PPP-ra a szállítás +1 munkanap!
Szállítási díjak
Futárszolgálat: 990 Ft
Pick Pack Pont: 590 Ft
Webox: 590 Ft *
megrendelésenként (nem termékenként)
20 000 Ft felett Ingyenes!
* maximum: 25 kg, 41x38x64 cm! Megrendelésnél a megjegyzésben kell jelölni a terminált; fizetés csak előre utalással lehetséges.
Fizetési módok
Készpénzben (utánvéttel)Előre utalással
Jelenlegi ára: 4 835 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 . Aláírókönyv, A4, 18 részes, karton, LEITZ "Desi... - Jelenlegi ára: 4 835 Ft
Játék egér fonalból színes 5cm - Jelenlegi ára: 105 Ft
Játék egér fonalból színes 5cm
Termék azonosító: 173361
Játék házi kedvencek részére. Anyaga: az állat szempontjából biztonságos anyagból készült (gumi, latex, műanyag, plüss, fa vagy fém). Ne hagyja kedvencét felügyelet nélkül a játékkal! Mennyiség: 1 db(Egységár: 105 Ft/db)
Státusz
Külső raktáron
Szállítási idő
1-3 munkanap
Vidéki PPP-ra a szállítás +1 munkanap!
Szállítási díjak
Futárszolgálat: 990 Ft
Pick Pack Pont: 590 Ft
Webox: 590 Ft *
megrendelésenként (nem termékenként)
20 000 Ft felett Ingyenes!
* maximum: 25 kg, 41x38x64 cm! Megrendelésnél a megjegyzésben kell jelölni a terminált; fizetés csak előre utalással lehetséges.
Fizetési módok
Készpénzben (utánvéttel)Előre utalással
Jelenlegi ára: 105 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 . Játék egér fonalból színes 5cm - Jelenlegi ára: 105 Ft
Macska WC, Diego, szürke-krém, 40X40X56 cm - Jelenlegi ára: 5 425 Ft
Macska WC, Diego, szürke-krém, 40X40X56 cm
Termék azonosító: 202702
Macska toalett házi kedvencek részére.
Anyaga: műanyag. Mennyiség: 1 db(Egységár: 5 425 Ft/db)
Státusz
Külső raktáron
Szállítási idő
1-3 munkanap
Vidéki PPP-ra a szállítás +1 munkanap!
Szállítási díjak
Futárszolgálat: 990 Ft
Pick Pack Pont: 590 Ft
Webox: 590 Ft *
megrendelésenként (nem termékenként)
20 000 Ft felett Ingyenes!
* maximum: 25 kg, 41x38x64 cm! Megrendelésnél a megjegyzésben kell jelölni a terminált; fizetés csak előre utalással lehetséges.
Fizetési módok
Készpénzben (utánvéttel)Előre utalással
Jelenlegi ára: 5 425 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 . Macska WC, Diego, szürke-krém, 40X40X56 cm - Jelenlegi ára: 5 425 Ft
Gyémánt hangszedő tű EPS 207 C - Jelenlegi ára: 7 710 Ft
Gyémánt hangszedő tű EPS 207 C
Leírás
Kérjük, azonosítsa a hangszedő tűjét az ábrák alapján A jelölések jelentősen különböznek egymástól a gyártóktól függően, és általában a leggyakrabban alkalmazott típusokra vonatkoznak.
Műszaki adatok
Kivitel: National/Technics EPC 207 C
Megrendelés esetén a termék 5-6 munkanap alatt érkezik raktárunkba Európai partnerünktől, a terméket ezt követően szállítjuk ki!
A termék cikkszáma: 303448
Jelenlegi ára: 7 710 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00 . Gyémánt hangszedő tű EPS 207 C - Jelenlegi ára: 7 710 Ft

2015. szeptember 24., csütörtök
SNOW GUM Télálló Eucalyptus fa m !6db.RITKA!200ft- - Jelenlegi ára: 200 Ft
SNOW GUM Télálló Eucalyptus fa mag ! 6db. RITKASÁG!
(Eucalyptus Coccifera)
A licit 200 ft-ról indul a legmagasabb licit viszi a terméket, mindössze 4napig fut az aukció, tehát gyorsan véget ér!
Örökzöld teljes mértékben télálló eukaliptusz fa fajta!
Levele hosszúkás hamvaszöld, megdörzsölve kellemes illatot áraszt!
Törzse egyedülálló, csodálatos megjelenésű, sokféle színben pompázik!
Minnél öregebb a fa annál színesebb a törzse, idősebb korában olyan mintha csak festve lenne!
Nincs az az ember aki ne vetne rá egy pillantást!
Dézsában is nevelhető, jól alkalmazkodik környezetéhez, jó vízelvezetős tápanyagban gazdag közeget kíván!
Szoliterként érvényesül a legjobban!
Az ár 6db-ra magra vonatkozik!
Bővebb információért kérdezz bátran!
Jó licitálást, kérem tekintse meg többi futó termékeinket is, több termék vásárlása esetén csak! egyszeri postaköltséget számolunk fel, amit értelemszerűen egyben levélben postázunk önnek!
Jelenlegi ára: 200 Ft
Az aukció vége: 2015-10-02 22:21 . SNOW GUM Télálló Eucalyptus fa m !6db.RITKA!200ft- - Jelenlegi ára: 200 Ft

Honda Pantheon 125-150 bukosisaktartó - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Bontott gyári alkatrész.
KÉREM A VÁSÁRLÁST KÖVETŐEN ÍRJON E-MAILT, TELEFONON RITKÁN VAGYOK ELÉRHETŐ!!!!! !!!!! !!!!
A TERMÉKEK HASZNÁLT, BONTOTT ALKATRÉSZEK!!!!! !
A leütést követően szükséges az egyeztetés a termék megléte és állapota felől. Sok termékünk van, és van ami csak leütést követően kerül kibontásra, így állapotát nem tudjuk rögtön. Ezt a negatív értékelés elkerülése végett és a félreértések végett kérem figyelembe venni!!!!! !!!!
TERMÉKGARANCIA NINCS, VISSZAVÁSÁRLÁS NINCS!!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!! Kérem leütésnél ezt figyelembe venni!!!!! !!!!
Személyesen átvehető: H-P 9-18-ig, Szo 9-14-ig.
Postai úton: utalást követően 3munkanapon belül, utánvételesen nem postázok . ( Szállítási költség és postázási cím egyeztetése után! )
A terméket 2hétig tudom elrakni, ha addig nincs átvéve, visszatöltöm a vatera p! iacterére és negatív értékelést készítek.
Köszönöm szépen a vásárlást, további jó vaterázást!!!!! !!!!! !!!
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2015-10-15 19:15 . Honda Pantheon 125-150 bukosisaktartó - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)